Oltási igazoláshoz kötnék az állami támogatásokat a szomszédban


Hirdetés


A horvát kormány a továbbiakban oltási igazoláshoz kötné a koronavírus járvány–okozta gazdasági károk enyhítésére szánt állami támogatásokat a vállalkozók számára – közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter, a válságstáb vezetője a testület pénteki sajtótájékoztatóján.

Az erről szóló tárgyalásokat a jövő héten kezdik meg az illetékes minisztériumok a szakszervezetekkel – tette hozzá.

Vili Beros egészségügyi miniszter szerint a szolidaritásnak kölcsönösnek kell lennie. Kiemelte: a kormány nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy megmentse a munkahelyeket, és megőrizze a vállalatok likviditását.

„Elvárjuk, hogy azok, akik részesültek a támogatásokban, nem azt mondom, hogy viszonozzák a szívességet, de legalább járuljanak hozzá ahhoz a kollektív erőfeszítéshez, amely a válságból való kilábalást szolgálja” – húzta alá.

A válság elején nem volt válasz a járványra, de most van, ez pedig az oltás – mondta.

A szakszervezetek elfogadhatatlannak tartják a kormány ötletét

A független horvát szakszervezetek egyesülete (SSSH) közleményében azt írta: “addig, amíg az oltakozás önkéntes, megakadályozni a juttatásokat azon munkavállalók számára, akik nincsenek beoltva, cinikus tett és a felelősség áthárítása, valamint táptalaja a diszkriminációnak”.

A válságstáb további enyhítésekről is döntött: azok számára, akik olyan rendezvényeken vesznek részt, amelyek digitális uniós Covid-igazoláshoz kötöttek, senkinek nem kell maszkot viselnie.

Az elmúlt 24 órában 92 új fertőzöttet azonosítottak az országban, amivel a járvány kezdete óta az új típusú koronavírussal megfertőződöttek száma meghaladta a 359 ezret. A vírus okozta betegség (Covid-19) szövődményeinek következtében három új beteg halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 8212-re emelkedett. Kórházban jelenleg 139 beteget ápolnak, közülük 13-an vannak lélegeztetőgépen.

A valamivel több mint négymilliós Horvátországban eddig 1 494 731-en kaptak védőoltást, közülük 1 106 659-en már a második adagot is. Ez a felnőtt lakosság 44, illetve 32,5 százaléka.

A szomszédos Szlovéniában péntekre 25 új fertőzöttet jegyeztek fel, és ezzel a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma meghaladta a 256 ezret. Az elmúlt napon egyetlen beteg sem halt meg, így a járvány halálos áldozatainak száma 4743 maradt. A koronavírusos betegek közül 64-en vannak kórházban, 16-an közülük intenzív osztályon.

A mintegy kétmillió lelket számláló Szlovéniában védőoltást eddig 817 398-an kaptak, közülük 683 921-en már a második adagon is túl vannak. Ez a felnőtt lakosság 47, illetve 39 százaléka.

Hirdetés


Hirdetés betöltése...