Keresett cimke: heti horoszkóp


Heti horoszkóp: 2016. október 24 – 30.

horoszkop_uj_980x480_0

A Rák ne ígérgessen feleslegesen, az Oroszlán jobban jár, ha nem nagyítja fel a dolgokat, a Mérleg mindképp forduljon orvoshoz, ha gyengélkedik. Kos (március 21.-április 20.) Olyan hír jut a tudomására, ami megzavarja a lelki nyugalmát. Mivel nem tudja, hogy mennyi benne az igazság, ezért a nyugtalansága fokozódik. Legjobb, ha nem törődik vele. Bika (április 21.-május 20.) Ügyei intézésével van elfoglalva, és semmi mással nem törődik, mert szeretne túl lenni már rajtuk, hogy végre másra is jusson ideje. Bosszankodik, mert

Heti horoszkóp: 2016. október 17 -23.

horoszkop_uj_980x480_0

A Rák számításait kisebb betegség húzza keresztül, az Oroszlán életét gerinc fájdalmak nehezítik, a Halak nyugodtan fátylat boríthat végre a múltra. Kos (március 21.-április 20.) Egyszerre több dologgal is foglalkozik, de ennek ellenére nem kapkod, és nem idegeskedik. Élvezi amit, csinál, örömét leli a munkájában és ennek meglátszik az eredménye. Bika (április 21.-május 20.) Az önérzetére mérnek kisebb csapást, ami nagyon a szívére vesz. A rosszkedve egész héten kitart, és nehezen múlik. Csak párja kedvessége, közelsége enyhíti lelki kínjait. Ikrek

Heti horoszkóp: 2016. október 10 – 16.

horoszkop_uj_980x480_0

A Szűz a héten mindennél jobban áhítja a sikert, a Nyilas nagyobb bevételre számít, a Vízöntő most semmiképp ne hallgasson a szívére. Kos (március 21.-április 20.) A héten apró véletleneken múlik minden, ezért döntsön okosan. Bár azért vegye figyelembe, hogy nem minden arany, ami fénylik. Szerelemben ne legyen heves. Bika (április 21.-május 20.) Szakmai téren fokozottan ügyeljen rá, hogy ne kövessen el hibát, mert a felettese nem nézi jó szemmel. Valaki már régóta pályázik a helyére, ezért sem tévedhet. Ikrek

Heti horoszkóp: 2016. október 3 – 9.

horoszkop_uj_980x480_0

A Bika sokat szomorkodik az elmaradt siker miatt, az Oroszlán nagy fába vágja a fejszéjét, a Vízöntő napjait kisebb megfázás nehezíti. Kos (március 21.-április 20.) Rengeteg munkája miatt elfoglaltabb a kelleténél, és ezt érzi a szervezete is. Fáradékony, ideges és feszült így azon töri a fejét, hogy pár napra elutazna pihenni. Bika (április 21.-május 20.) A várva várt siker elmarad, és emiatt sokat szomorkodik. Legszívesebben egy időre elvonulna a világ zajától, hogy egyedül legyen, és feldolgozhassa a kudarcot. Ikrek (május

Heti horoszkóp: 2016. szeptember 26.- október 2.

horoszkop_uj_980x480_0

A Skorpió túlságosan nagy fába vágta a fejszéjét, a Nyilast fáradozásaiért megjutalmazza a sors, a Halak parancsolgatással nem megy semmire. Kos (március 21.-április 20.) Már közel sem olyan lelkes, mint a kapcsolata elején és egyre gyakrabban azon töri a fejét, hogyan tudná lezárni úgy az ügyet, hogy ne érje semmi kellemetlenség. Bika (április 21.-május 20.) Ne csak a munkájára, hanem a magánéletére is szánjon időt. Még mielőtt kitörne a családi vihar, lepje meg kedvesét valami csekély ajándékkal. Talán még nem

Heti horoszkóp: 2016. szeptember 19 – 25.

horoszkop_uj_980x480_0

Rég elfeledett szerelem bukkan fel a Mérleg életében, a Skorpió e heti döntése hosszú távon hat az életére, a Nyilas most nem ismer lehetetlent. Kos (március 21.-április 20.) A közömbösség álarca mögé bújik, hogy ne kelljen színt vallania. Egy ideig még húzhatja az időt, de végül úgyis mindenképpen lépnie kell. Tegye meg minél előbb. Bika (április 21.-május 20.) Nem fontos, hogy mindenben egyetértésben legyenek a párjával, de most ez az a helyzet, amit csak közösen tudnak megoldani. Fogjanak össze és

Heti horoszkóp: 2016. szeptember 12-18.

horoszkop_uj_980x480_0

A Kost kellemes csalódás éri, az Ikrek napjai most harmóniában telnek, a Szűz egész héten ki sem látszik a munkából. Kos (március 21.-április 20.) Egy régóta húzódó ügyben kellemes csalódás éri, mert már nem is reménykedett a pozitív végeredményben. Jókedve kisugárzik családjára és környezetére is. Bika (április 21.-május 20.) Amibe csak belefog, abban sikeres, nem lehet oka panaszra, mégsem elégedett igazán, mert sokkal többre vágyik. Nagyravágyása ellenszenvet vált ki a környezetéből. Ikrek (május 21. – június 21.) Magánéletében nem kell

Heti horoszkóp: 2016. szeptember 5 -11.

horoszkop_uj_980x480_0

A Rák átmenetileg kevesebb pénzzel kell, hogy gazdálkodjon, a Bika kitartásának köszönheti, hogy végre eléri a célját, Szűz egy régóta húzódó ügy végére akar járni. Kos (március 21.-április 20.) Igyekszik visszazökkenni a szokásos hétköznapi menetrendjébe, ami most még csak többé – kevésbé sikerül. Emiatt nem izgatja magát, biztos benne, hogy megoldja. Bika (április 21.-május 20.) Túlzott feszültségtől mentes hétre számíthat, ezért élvezze ki minden percét. Megtépázott idegeinek kimondottan jót tesz a pihenés a kikapcsolódás vagy a testedzés. Ikrek (május 21.

Heti horoszkóp: 2016. augusztus 29 – szeptember 4.

horoszkop_uj_980x480_0

Az Oroszlán szabadsága után nehezen zökken vissza a munkájába, a Szűz segítő szándékát félre értik, a Vízöntő kedvező üzleti ajánlatot kap. Kos (március 21.-április 20.) Ne tegyen semmi olyat, amit később megbánhat. Nincs miért aggódnia, higgye el, az idő most Önnek dolgozik. Később úgyis eléri a célját, akkor miért kapkodna. Bika (április 21.-május 20.) Rengeteg kiadással kell számolnia, de szerencsére nem éri váratlanul, mert még időben felkészült rá. Áldja az eszét, hogy most sem bízott semmi sem a véletlenre. Ikrek

Heti horoszkóp: 2016. augusztus 22-28.

horoszkop_uj_980x480_0

A Szűz olyan álmot kerget, aminek nincs reális alapja, a Mérlegnek sikerül tisztázni egy kellemetlen helyzetet, a Nyilas nyugalomra, békére vágyik.   Kos (március 21.-április 20.) Remekül érzi magát a bőrében és annyi kellemes élményben van része, hogy a hét végén már sajnálja, hogy véget ér a hét. Szeretné, ha egy még ideig így maradna. Bika (április 21.-május 20.) Kevésbé képes uralkodni magán, emiatt könnyen összezördülhet bárkivel, akit az élet az útjába sodor. A rendszeres testedzéssel levezetheti a feszültségét. Ikrek

Heti horoszkóp: 2016. augusztus 15 -21.

horoszkop_uj_980x480_0

A Rák nehezen boldogul a feladatával, a Mérleg ezen a héten szerencsés pénzügyi fordulatokra számíthat, a Skorpió végre a sarkára áll egy elhúzódó vitában. Kos (március 21.-április 20.) Támogatókat keres a terve megvalósításához. Szerencsére jelentkező akad bőven, de egyáltalán nem mindegy, hogy kinek szavaz bizalmat. Legyen óvatos! Bika (április 21.-május 20.) Komoly bizonyíték nélkül ne vádaskodjon, mert az alaptalan gyanúsítgatással tönkreteheti a kapcsolatát. Birtoklási vágyát is szorítsa háttérbe. Ikrek (május 21.- június 21.) A terve megvalósításához minden körülmény adott, éljen

Heti horoszkóp: 2016. augusztus 8 – 14.

horoszkop_uj_980x480_0

Az Oroszlán sikeresen veszi az akadályokat, a Mérleg túlságosan is érzékeny, a Skorpió viszont okosan keveri a lapjait. Kos (március 21.-április 20.) Lendülete kitart az egész héten, és ennek nagy hasznát veszi az élet minden területén. A túlzásoktól azonban nem árt óvakodnia. Tartson mértéket az evésben. Bika (április 21.-május 20.) Mindenhol jó, de legjobb otthon, ezt a mondást nagyon is tudja értékelni, mert végre megpihenhet, és azt csinálhat, amit csak akar. Jó távol lenni, de jó hazatérni. Ikrek (május 21.

« Régebbi cikkek Újabb cikkek »