ŐSI, INDIÁN IGAZSÁG A SZERETETRŐL NEKÜNK, FEHÉREKNEK







Hirdetés betöltése…

Hasonlít ez a vadló befogásához és megszelídítéséhez, melyről gyönyörű vallomást olvastam az észak-amerikai prériindiánoktól.

“Nem kis feladatra vállalkozol, ha önmagadat meg akarod szeretni.

Hasonlít ez a vadló befogásához és megszelídítéséhez, melyről gyönyörű vallomást olvastam az észak-amerikai prériindiánoktól. A vadlovakkal ugyanis nem lehet barátságot kötni. Nem akarnak. Nagyon nem akarnak. Rettegnek tőle. Menekülnek előle.

Meg kell tanítani őket – így mondják – a “jót akarni”. Az indiánok – akik úgy ismerik az állatok lelkét, mint a sajátjukét – azt mondják, hogy nem “betörni” kell a vadlovakat, ahogy azt a nyugati emberektől, elsősorban a cowboyoktól látták, hanem meggyőzni őket arról, hogy a szelídség az ő igazi, boldog lelkiállapotuk. Ehhez szeretet kell, melyet az állat tévedhetetlenül megérez.

ibzaDI7mUjqcmL-900x1144

A szeretetnek pedig – így mondják az indiánok – kétféle ereje van. Az egyik az Erély. (Szigort is írhatnék, de a magyar “erő”-ből képzett “erély” jobb szó.) A másik a Gyengédség.

Ha ez a kettő megvan az indiánban, lova s a vele való kapcsolata harmonikus lesz. Először kipányvázzák a vadlovat, s az így keményen őrzött állatot a harcos lassan közelíti meg.

“Lónyelven” beszél hozzá. Hogy mit mond ilyenkor, kettőjük titka. Csak annyit hallani belőle, hogy: hóóóó… hóóó… hóóóóó… hóóó… A gondolat a lényeg, nem a szó. “Hó… hóóóó… hóóó…” Ez lefordíthatatlan. De a ló érti.

Amikor lassan megnyugszik, a harcos egy vékony bőrszíjat kanyarít az orra, a nyaka és a füle köré, s ezt roppant erősen tartja. Innen kezdve az állattól függ, hogy laza-e vagy feszül. Ha ellenszegül: feszül, ha odaadó: laza. Ez a szeretet az Erély nyelvén. “Te döntesz, nem én!” – üzeni.

Ha lázadsz, fáj, ha megadó vagy, jó lesz neked. Az Erély nem tévesztendő össze az erőszakkal: az erőszak rabszolgákat csinál, mert önző és szeretetlen, az Erély társakat, barátokat nevel. Az erőszak a lealjasítás, az Erély a megnemesítés eszköze.

A ló ezt érti. Mi nem. Mi azt hisszük, a szeretet lágy. Puha. Mindent megengedő. Elomló. Gyenge.

Tévedés! Ez csak az egyik oldala. A másik – amit nem ismerünk – az erő. A szeretet ereje. Ez legyőzhetetlen és nagyon kemény lehet. Innen kezdve már nem kell pányva – a ló az ember kezében van.

Ez az önnevelés, de a nevelés folyamata is. Ha csak az Erély működik – így tanítják az indiánok -, az ostor és a pányva, a lóból eltűnik ugyan a vadság, de sohasem lesz szabad. Rabszolga ló lesz belőle. Dacos, törött lelkű, rosszkedvű lény. Nem barát, akivel beszélgetni lehet, hanem riadt jobbágy, lelketlen robotgép.

Ha pedig csak a Gyengédség neveli, az állat uralhatatlan marad. Önfejű és fékezhetetlen. Az történik, amit ő akar, visszaél a jósággal.

Azt is mondják még, ha az indiánból bármelyik erő hiányzik, akár a Gyengédség, akár az Erély, az azt jelenti, hogy nem tud szeretni igazán. Vagy mondjuk így: nem tud jól szeretni.”

Müller Péter

forrás: tudnodkell.info

Egy sikeres gyógyulás története! - Így fogyott le, és gyógyult meg az édesanyám! - A Hormon Aktivátor Traning "megszületése"!
2016. Május – A kényszeres programok elengedése



Hirdetés
Hirdetés betöltése...
Hirdetés

Utolsó kívánsága teljesült azzal, hogy fiáva... Nem voltunk biztosak benne, hogy ez a "történet" illik az oldalunk tartalmába, de végül úgy döntöttünk bemutatjuk! Miért? Azért ha úgy érzed rossz az életed, ha úgy érzed valami nem jó, tudjad, hogy a szeretetnél, és az egészségednél nincs fontosabb a világon, és ha "csak eze...
Új kórkép van kialakulóban: a szeretethiány! Oka: mindenki csak kapni akar, pénzt, hatalmat, autót, és minden fontosabb, mint a szeretet. Veszélyes a teljesítményhajszolás, a mindenáron győzni akarás, hogy a sikerért sokan feláldozzák mások megbecsülését, szeretetét. Pedig milyen rosszul teszik… Gondoltad volna? Az érzel...
Hogyan vonzzuk be életünkbe azt, amit szeretnén... Ha elég figyelmesek vagyunk, és nem merülünk teljesen el a hétköznapi önsajnálatba, munkába és pénzkeresésbe, észrevehetjük, hogy szinte minden nap történik velünk valami „véletlen”. Illetve véletlennek hitt dolog, mert tudjuk, hogy véletlenek nincsenek, hanem mindennek jól ...
Erre a 4 dologra kell választ adnod advent idősz... Advent a december 25-e előtti negyedik vasárnappal kezdődök és karácsonyig tart. Eredete a 4. századik nyúlik vissza, amikor VII. Gergely pápa négyben határozta meg az adventi vasárnapok számát.   Számos egyházi szokás kötődik még ehhez az időszakhoz, a katolikuso...
Elmondjuk a csók 63 szabályát, amiből megtudha... A csókról  Mindig legyen friss a lehelleted! Ez az egyik legfontosabb dolog. Csókolózás előtt, ha tudsz, mindenképp moss fogat. Szóval, mielőtt találkozol a barátoddal. Hagymás és más kellemetlen szagú ételeket pedig ne nagyon egyél, hisz ezek egy jó ideig megmaradnak szádba. I...
A házasságuk első napján az újdonsült feles... A házasságuk első napján az újdonsült feleség és a férj megbeszélték, hogy senkinek nem nyitnak ajtót. Hamarosan azonban csengettek, megérkeztek a férj szülei látogatóba. A férj és a feleség egymásra néztek, a férj ki akarta nyitni az ajtót, de mivel megállapodtak, nem t...
5 tanács, hogy úgy szeressük az életünk, ahog... Néha dühítő, hogy nem tudjuk kellőképpen irányítani életeseményeinket, és sok energiát pazarolunk arra, hogy elemezgetjük a történteket. Felháborodunk, hogy már megint miért történik rossz velünk, miért pont velünk, és miért nem lehet felhőtlen az életünk. Tanuljuk m...
12 rituálé, amit ha 12 napon belül megteszel, 1... Tényleg ennyire fontos az első 12 nap az évben? Azt mondja több spirituális tanító is, hogy az első 12 nappal alapozod meg az egész évedet. Január 1.-vel a januárodat, 2.-val a februárodat, és így tovább. Pár apró lépés, amit szerintem érdemes megtenned, és garantáltan jobb l...

Facebook hozzászólás