Nem vagy egyedül! Aranyér kezelés házilag.


Hirdetés

Aranyérrel mit lehet csinálni? Mit lehet tenni aranyér ellen?

Mit kell tenni ha vérzik az aranyér?

Az aranyér sokkal több embert érint, mint ahányan beszélnek róla. Google keresője titkokat tud elárulni, ha megkérdezzük tőle, hogyan keresnek az emberek az aranyeres problémájukra megoldást. Az írás címének kérdéseit  is szó szerint teszik fel, csak ki kellett másolnom.Vannak egészen kétségbeejtő keresőbeírások és akad olyan is amin el lehet mosolyogni. Szeretném ezzel a bejegyzéssel bemutatni azt, hogy nem egyedül van valaki az esetlegesen vérző, viszkető, fájdalmas aranyeres problémájával. Rajta kívül még sok száz ember szinte egy időben írogatja a google keresőjébe az aranyér szó különféle variánsait.

Az “aranyér okai” úgy összefoglalva maga az életvitelünk. Ülő életmód főként, de sportolóknál is gyakori, mint a megterhelések utóhatása. Cipekedő munka. Helytelen táplálkozás, kevés rostanyagbevitel és még sorolhatnánk. Terhességi aranyér egy mondhatni élettani dolog. Magától elmúlik csak türelem kell hozzá.

Legtöbbet az “aranyér kezelése házilag” vagy a “aranyér kezelése otthon” szóösszetételére keresnek. Ezt teljesen meg tudom érteni, hiszen ciki az egész. Ide csak egy rövid megjegyzésként annyi, hogy az aranyér megelőzésben vagy már a kialakult aranyeres probléma megoldásra sokat tehetünk házilag. Vannak esetek amikor viszont már orvoshoz kell fordulni. Vérző aranyér esetén nem árt tisztázni, hogy honnan jön a vérzés. A proktológus szakorvoshoz kell fordulni, ha először történik a vérzés, aki kézzel ellenőrzi a végbél alsó szakaszát, hogy biztosan aranyér okozta e a vérzést. Vannak utána már rutinos vérző aranyeresek, akik nem rohannak minden vércsepptől az orvoshoz.

Sokan vannak akik kenőcsben látják a megoldást. Ők azok akik a “aranyér kenőcsök” vagy “aranyér elleni kenőcs” után kutatnak a neten. Véleményem szerint a kenőcs szó szerint embere válogatja kinek mi jön be. Nincs annyi kenőcs a piacon, ami kielégítené ezt a problémát. Az összetételét mindenképpen érdemes elolvasni, hiszen vérző sebes aranyérre mentolos kenőcsöt csak óvatosan kenegessünk. Érdemes kicsi mennyiséggel kezdeni és ha nagyon csíp, akkor nem mártírkodni, hanem szépen meghagyni a jobb napokra. Viszkető aranyérre a hűsítő mentol biztos jót fog tenni, de sebes helyen nem. Érdekesség, hogy kúpra nem nagyon keresnek, csak kenőcsre. Idegenkednek a kúptól, pedig sokszor jobb megoldás.

Nagy csoportja keres az embereknek gyógynövényeket a bajára. Aranyér kezelése gyógynövényekkel, aranyér kezelése természetesen szintén a házi orvoslás műfaja. Itt  elsősorban a székletlazító gyógynövényeket említeném, azon belül is duzzadó anyagokat. Hosszú távon is megbízhatóak, nincs hozzászokás. Lehet kérdezni, hogy hogy került a csizma az asztalra és mi köze a székletlazításnak az éppen vérző aranyérhez. Közvetett módon, de nagyon fontos, hogy megszűnjön az úgynevezett erőlködés. Ezzel segítjük  a sebgyógyulást. A jövőben pedig a kiújulást előzzük meg.  Duzzadó gyógynövények a következők:

Lenmag (Lini Semen)

A len magjai a vízben térfogatuk többszörösére duzzadnak. Nem azonnal hat, néhány nap is mire érezzük a hatását, de ha utána folyamatosan fogyasztjuk, akkor beáll a ritmus. Terhesek is fogyaszthatják.

Lenmag__1

Bolhamag útifű, india psyllium maghártya (Psyllii semen)

Útifű maghéja van forgalomban. Lényegében ugyanúgy működik mint a lenmag, mintha kicsit hatékonyabb lenne.

utifűmag Psyllium-Seeds

Az “aloe vera” aranyér ellen”  google beírás azt jelzi, hogy az aloe ilyen irányú felhasználása is terjed.

A másik gyógymód amire keresnek az  “aranyér kezelése fokhagymával”. Hát a fokhagymára is érvényes, akinek van tapasztalat kérem írja meg.

Ha nem is gyógynövény, de el sem tudom képzelni “aranyér kezelése mézzel”, hogyan és miként?

Azért ezekkel a különlegesebb módszerekkel nem árt vigyázni, nehogy rosszabbat csináljunk. Amit sebre nem tennénk azt aranyérre sem.

Vannak akik “aranyér gyors kezelése” szóösszetételre keresnek. Hát ilyen sajnos nincs. Itt csak hosszú távon lehet eredményeket elérni. Fő problémája a dolognak az, hogy csak akkor foglalkozunk vele amikor már kialakult. Itt hívnám fel a figyelmet, hogy ha olyan valaki olvassa ezt a bejegyzést, akinek még nincs aranyeres problémája, akkor okuljon ebből és tegyen meg mindent a megelőzés érdekében.

Aranyér megszüntetése is sok embernek eszébe jut. Házi gyógymódokkal szinten lehet tartani a dolgot, megszüntetni nem, mármint az aranyeret (vérzést igen).

Műtéttel el lehet távolítani, de ha jól tudom egy műtéttel nem lehet megúszni a dolgot.

Az  “aranyér kiújulása” igen, ez sajnos előfordul. Ezért nagy hangsúlyt kell fektetni a megelőzésre. Hosszú utazáskor külön érdemes vigyázni, elronthatja a nyaralást akár. Itt is fő szempont a széklet lazítása.

És most jöjjenek az egysorosok, sokat lehet belőlük tanulni.

“Aranyér autóban”-hát igen, az autó a fő ellenség az aranyér szempontjából.

“Aranyér hasmenés vérzik”- vigyázni kell a hasmenéssel. Ugyanúgy okozhat aranyér kiújulást, mint a székrekedés.

“Aranyér kenőcs csip”-igen , erről írtam az elején. Aranyér kúppal, kenőccsel egyaránt előfordulhat.

“Aranyér miért télen”-ez érdekes keresés. Talán több ünnep van és ünnepek után, a nagy evések miatt gyakoribb lehet.

“Aranyér mit lehet enni”-mindent lehet enni, csak az arányokra kell vigyázni. Sokkal több rost és kevesebb hús és mértékletesség. Rendszeres székletre figyelni kell. Nem szabad visszatartani.

“Aranyér okai felfázás”-kettő között összefüggés nincs közvetlenül.

“Aranyér probiotikum”-igen, érdemes figyelni, hogy mindig jusson belőle a bélrendszernek. Akár joghurt, kefir, akárpro és prebiotikus készítmények formájában.

“Aranyér ülés”-ha tombol az aranyér , akkor érdemes aranyeres párnát beszerezni. Gyűrű alakú kitömött párna. Segíti a lehetetlen, már mint az ülést.

 ”Aranyér viszketés ellen otthoni növényekkel”-végbéltájéki viszketés sajnos egyik velejárója, jelzője az aranyérnek. Hűsítő krémekkel,  gyógynövény tartalmú is lehet akár nyugodtan lehet kenegetni.

“Aranyérre tőzegáfonya”- sajnos ez nem talált, felfázás megelőzésre kiváló, de aranyérre reménytelen.

“Aranyértől fájhat a láb”-kizárt.

……és még folytathatnám a sort.

Mit tudunk tenni az aranyér kezelésére házilag?

Az első és legfontosabb a megelőzés, ha esetleg volt már aranyér akkor a kiújulás megakadályozása. Egy könyvben azt olvastam, hogy a cél a tünetek megszüntetése aranyér megtartása mellett. Mert ugye az aranyér műtétet mindenki halasztgatja, ahogy csak tudja. Jogosan, hiszen aranyerünk a miénk.

Tanácsok:

1,Rostok fogyasztása

Úgy működnek, mint a szivacs, magukba szívják a vizet, így a széklet víztartalmát növelik ami a könnyebb átjutást segíti. Sokszor akkor jut eszébe az embernek amikor már vérzik az aranyér, hogy itt az idő rostot enni minden mennyiségben. De lehet ilyenkor jobb ha átmegyünk a következő tanácsba. Vérző aranyérnél a kevés táplálék is sok. Mivel a szövetek már szétszakadtak. Ügyeljünk a napi szükséges rost mennyiség bevitelére.
Mondjuk sokszor úgy szokott lenni, hogy nem figyelünk a rostok bevitelére, de amikor elkezd vérezni az aranyér akkor meg mindent be akarunk pótolni. Ekkor lép fel a következő baj, hogy a nagy mennyiségű széklet tovább rontja a helyzetet.

 2, Mértékletesség az étkezésnél

Hirtelen nagy mennyiség fogyasztása bizony megpróbálja a bélrendszert. Mint amikor a kígyó tojást nyel, valahogy így kell elképzelni.

3, Mozgás

Mindenkinek a stílusa szerint. Ez is egy közhely már. Ami biztos, hogy hosszú utazás, autóban több órán át tartó ülés, mind elősegíti az aranyér kialakulást. Ilyenkor kifejezetten figyeljünk egy kis plusz mozgásra.

4, Aranyér elleni kenőcsök

Ezt mindenkinek ki kell tapasztalnia. Múltkor hívott egy ismerős, hogy mit csináljon, vérzik. Kapásból a helyi érzéstelenítőst javasoltam. Utána másnak is, majd az szólt, hogy tudom-e, hogy ez a kenőcs csíp. No gyorsan visszahívtam az elsőt, hogy elnézést kérek de előfordult ilyen eset, nem tudtam, bocs. Mondja az első, hogy Ő köszöni, mert neki bejött.
Inkább csak azt emelem ki, hogy több fajta van forgalomban: helyi érzéstelenítős, mentolos, élesztős, baktériumos. Próbálgatni kell, és egyéni érzékenységtől is függ mi lesz a jó. De egy biztos. A többi tanácsot nem tudja pótolni.

5, Székelést követően a megfelelő WC papír használat

Mivel egy érzékeny felületről van szó egy durva mozdulattal felsérthetjük a felületet ahová berontanak a kórokozók (ott amúgy is több van a kelleténél), további fertőzéseket, aranyér gyulladását okozva.

6, Csökkenteni kell a húsfogyasztást

Ami tilos az a csípős ételek fogyasztása. Szóval búcsú az Erős Jánostól ha már viszket, fáj vagy vérzik az aranyér.

7, Gyógynövények, gyógynövényből nyert hatóanyagok

Vadgesztenye (nagy klasszikus), Hamamelis, Aloe, heszperidin, rutin tartalmú készítmények.

8, Erőlködésnek véget kell vetni ha egy mód van rá

Türelem! Ha másként nem megy akkor glicerines kúp használata (de csak nagyon ritkán!)

9, Vigyázzunk a hasmenésre

Elhúzódó hasmenés is kedvez aranyér kialakulásnak épp úgy mint a székrekedés.

10, Pre és probiotikum kúra

Probiotikum és hatásukat segítő prebiotikumok az emésztés segítése révén hatnak. Abban az esetben ha a hasmenést az okozza, hogy a bélbaktérium flóra egyensúlya felbomlott indokolt probiotikus készítmény szedése. Prebiotikum probiotikum hatását fokozza.
székrekedés is esetén is ha fennáll a gyanúja, hogy ott len valami nincs rendben az emésztéssel érdemes egy kúrát csinálni. Ártani biztos nem árt.

Találtam pár ötletet egy könyvben. Nekem teljesen új volt. Bátrabbak kipróbálhatják:
Aloe levelet meghámozni kúp formára és a végbélbe helyezni.

Aloe vera

Ugyanezt fokhagymával. Estére felhelyezni egy fokhagymát amiről a külső réteget eltávolították és levet is engedett.
Áfonyás pakolás. Szét turmixolt áfonyából egy kanálnyit gézbe rakni és az érintett területre egy órára ráhelyezni. Szükség esetén ismételni.
Ha kedves Olvasónak van még kipróbált ötlete ossza meg velünk. Hátha valakinek pont az a segítség.
forras: nutrilab.hu
Hirdetés
Hirdetés betöltése...