Müller Cecília elárulta mi okozza a fertőzésszámok újbóli növekedését!


Hirdetés


A brit mutáns vírus okozhatja a fertőzésszámok ismételt növekedését itthon. Ebből eddig 69 esetet igazoltak, és 35 további megbetegedést jelenleg is elemeznek – mondta az országos tiszti főorvos az M1-nek. Müller Cecília hozzátette: a vírus brazil, illetve dél-afrikai változatát még nem azonosították Magyarország területén. Kiemelte: a védelmi intézkedésekre továbbra nagy szükség van, ugyanis a mutáns változatok gyorsabban terjednek és nagyobb a megbetegítőképességük, mint a korábbié volt.

Müller Cecília ismertette, hogy Magyarországon eddig 69 esetben azonosították a brit mutánst, és jelenleg is 35 gyanús esetet vizsgálnak. A brit mutáns megbetegítőképessége és terjedési sebessége nagyobb: míg a tavaly megjelent koronavírussal fertőzöttek két-három embernek adják át a betegséget, a brit mutánssal fertőzöttek négynek – mondta, hozzátéve: emiatt elképzelhető, hogy ismét gyorsabban terjed majd a vírus. Az országos tiszti főorvos szerint a járványból a védőoltás a kivezető út,

a védelmi intézkedéseket csak akkor lehet feloldani, ha elegendő mennyiségű oltóanyag lesz elérhető, és azzal elég embert oltanak be.

A Magyarországon elérhető vakcinák biztonságosak, hatékonyak, és a brit vírusmutáns ellen is védelmet nyújtanak – emelte ki. Hozzátette, hogy a szakemberek minden bejelentetett mellékhatást kivizsgálnak. Müller Cecília beszélt arról is, hogy az oltási terv szerint először a fertőzésnek leginkább kitetteket és a legvédtelenebbeket igyekeznek megvédeni, ezért az első körben az egészségügyi dolgozókat, a második körben pedig a szociális intézmények lakóit és dolgozóit oltották be. Utóbbiak oltása a hétvégén is tart: van, ahová először mennek ki oltani, de van, ahová már a második dózissal érkeznek – tette hozzá.

Azt mondta: reméli, hogy hétről hétre egyre több vakcina lesz Magyarországon, és a gyártók – az oltóanyag hatásosságát újabb csoportokon megvizsgálva –, kiterjesztik, hogy kiknek adható be az adott vakcina.

Magyarországon az oltóanyagot csak azok a célcsoportok kapják meg, amelyeket az adott vakcina vonatkozásában már vizsgáltak

– hangsúlyozta Müller Cecília. Ismételten felhívta a figyelmet arra: azt, hogy egy ember adott időben az oltást megkaphatja-e, mindig a kezelőorvos, az oltóorvos dönti el.

Hirdetés


Hirdetés betöltése...