Miért érdemes fejes salátát fogyasztani?


Hirdetés

Imádom a salátát, szerencsére van egy olyan jó tulajdonsága, hogy az aprócska magokból rengeteg tud nőni. Azért persze oda kell figyelni arra, hogy a növésük kezdete elején kellőképpen kigyérítsük, mivel csak úgy tudnak fejesedni. Fogyaszthatjuk reggel, délben, este, és ne higgyük el, hogy az étterembe a tányér szélén illetlenség megenni a díszítést.

 

 

Legutóbb azért csodálkoztak rám, hogy csak így nyersen fogyasztom, miközben a kertből leszedett salátát csipegettem. Miért, a cukros saláta, nem nyers?

Ilyenkor leginkább cukros saláta formájában ehetjük. Szedegessük külön a leveleket, mossuk meg egyenként alaposan, mivel a homokos föld igencsak be tud ülni a fodrok közé, és néha még egy-két csiga is elbújik. Miután alaposan megmostuk, vágjuk vagy tépkedjük darabkákra, majd tegyük egy nagy tálba.

Készítsünk rá cukros-ecetes levet. Két kanál cukrot/nyírfa v. eritritol/ egy kanál ecettel, kevés sóval és borssal keverjünk el egy pohár vízben. Kóstoljuk meg, ha nem elég ízletes, pótoljuk még a cukrot vagy ecetet. Majd töltsük a salátára, vágjunk hozzá egy kevés zöld kaprot és egy újhagyma zöld szárát.

A saláta mivel tele van vitaminnal, kiválóan felébreszti a téli vitaminhiányos szervezetet, táplálja és energetizálja azt. Sok benne a B- és C-vitamin, a karotin, kálium és kalcium. A zöld levelek jelentős mennyiségben tartalmaznak szerves savakat: almasavat, citromsavat és borostyánkősavat. Jellegzetes ízét a nyugtató és étvágygerjesztő hatású laktucin adja.

Forrás:http://twice.hu/eletmod/miert-erdemes-fejes-salatat-fogyasztani

Hirdetés
Hirdetés betöltése...