Lehet, hogy a párod hamarosan szakítani fog veled? 6 jel, amiről felismerheted ezt!


Hirdetés

Már semmi sem olyan, mint régen, de valahogy mégsem jön a megváltó, boldogító “viszlát”. Segítünk, hátha ezekkel az apró, vagy épp bosszantóan feltűnő jelekkel megkönnyítjük az elválást.

paros2Kösz, most nem!

Egyre többször érzed úgy, hogy az együttlét csak púp a hátadon. Persze kellemes és valamennyire akarod is, de azért mégsem emészt el a vágy mindent átégető tüze. Eleinte minden érintésben, minden csókban találtál valami újat, izgalmasat, most meg inkább uncsi az egész procedúra.

Mi lenne, ha mással…?

Nem csak rá nézel úgy, mint potenciális partnerre, sokszor jut eszedbe egy másik, akár a múltból, akár egy új ismeretségi körből. Gyakran történik meg, hogy míg ő békésen alszik melletted, te álmaidban mással váltasz forró csókokat, gyengéd szavakat, s mikor felébredsz, kissé elszontyolodva veszed tudomásul, hogy nem ő fekszik az ágy túloldalán. Kínos…

Ezt gondoltam én cukinak?!

Eleinte imádtad a gyűjtőszenvedélyét vagy aranyosnak tartottad, hogy képtelen helyesen leírni egy mondatot, véletlenül mindig felemás zoknit vesz fel, és csak mosolyogtál a PC játékok iránt táplált gyerekes rajongásán. Most pedig meg tudnád ölni, amiért randi helyett zabál, sörözik és LAN partyzik a haverjaival vagy jógázni (idióta mind) és lovagolni (rohadt dögök) megy ahelyett, hogy együtt lennétek.

A távolság immár nem akadály

Régebben a középkori drámákhoz hasonlított az elmédben, ha a kedves sok-sok mérföldnyire, esetleg az Óperencián túlra utazott, vagy épp veled történt meg ez a tragédia, most pedig alig várod, hogy kitörj a hétköznapok szürkeségéből. Hoppá, hogyan lehet valami szürke, ha ő is a képben van? Hát, ezaz…

Randipara? Ugyan már!

Mindig is azt tartottad, hogy bármilyen régóta is boldogítjátok egymást, egy hangyányi, kellemes randi előtti izgalomnak azért mindig jelen kell lennie benned. Manapság? Jaj, de hát ezt csak a friss szerelmes dedósok csinálják, a mi kapcsolatunk már sokkal komolyabb alapokon nyugszik. Aha. Vagy csak félsz bevallani magadnak, hogy a kezdeti – meg úgy egyáltalán, az összes – lángolás helyén megtelepedett a hétköznapok unalmas, punnyadt sivársága.

Stílusváltás ezerrel!

Sok lelki folyamatot lehet a pillangók bebábozódásához hasonlítani, úgy tűnik, te, vagy a másik most érte el a fejlődés utolsó szakaszát és hirtelen gyönyörű pillangó lett belőle. Vagy ha épp nem is pillangó, egy teljesen más teremtmény, akit nem igazán ismersz. Nos, ezt azért érezheted így, mert azt az új embert egyáltalán nem ismered – legfeljebb csak egy részét.

Vadiúj cuccok, új frizura, erősebb smink, új hobbi… Eleinte ijesztő, de végül mindkettőtöknek be kell látni, hogy a kapcsolat megérett a lezárásra és új emberként, akár belső halálok árán, de tovább kell lépni. Ne vigasztald magad azzal, hogy majd jön más, most nem ezen van a hangsúly.

Teremtsd újra magad, vond le a tanulságokat és indulj el a saját utadon, nem baj, ha egyelőre csak az első pár métert látod! Egyszer csak visszatér beléd az erő, új céljaid, vágyaid lesznek és végre belátod: bizonyos szempontból igenis hasznos volt, hogy ti ketten akkor találkoztatok.

Hirdetés

Hirdetés betöltése..