KORONAVÍRUS: JÓ HÍR!!! EGY SZOMSZÉDOS ORSZÁGBAN IS JELENTŐSEN CSÖKKENT AZ ÚJ FERTŐZÖTTEK SZÁMA!


Hirdetés


ÉLŐ KORONAVÍRUS TÉRKÉP, ÉS STATISZTIKA MAGYARORSZÁGRÓL, ÉS A VILÁGRÓL! FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ ADATOK >>>>>

A vasárnap kora-délutáni hivatalos adatok szerint Romániában jelentősen csökkent az új fertőzöttek és halottak száma az elmúlt 24 órában.

A stratégiai kommunikációs törzs által közzétett összefoglaló szerint az elmúlt napon 251-gyel nőtt az országban jegyzett fertőzések száma, mely immár 3864-re emelkedett. Az egynapi esetszám jelentős visszaesést jelent az elmúlt két napban jegyzett új esetekhez képest, azonban az is megállapítható, hogy míg pénteken 3174 elvégzett teszt eredményeképpen diagnosztizálták 445 személynél a fertőzést, szombaton pedig 4435 teszt mutatott ki 430 új fertőzést, ezúttal csak 2531 teszt jelezte a 251 új megbetegedést.

Az elmúlt napon hét elhalálozást tulajdonítottak a SARS-CoV-2 kórokozónak, ezekkel 148-ra emelkedett a kór romániai áldozatainak a száma. A megbetegedettek közül 374-et gyógyultnak nyilvánítottak. A stratégiai kommunikációs törzs arról is beszámolt, hogy 401 román állampolgárt kezelnek nyugat-európai országokban a járvány következtében, közülük 27-en haltak bele a fertőzésbe.

Tovább nőtt, és megközelíti a 16 ezret az intézményes karanténba helyezett személyek száma, hat napja csökken, és vasárnapra 109 ezer alá esett azonban azoknak a száma, akik lakhelyi elkülönítésben töltik a kór lappangási idejét. E változásoknak az a magyarázata, hogy egyre több személy léphet ki az elkülönítésből, míg a Romániába visszatérők közül egyre többen kerülnek intézményes karanténba.

MTI

ÉLŐ KORONAVÍRUS TÉRKÉP, ÉS STATISZTIKA MAGYARORSZÁGRÓL, ÉS A VILÁGRÓL! FOLYAMATOSAN FRISSÜLŐ ADATOK >>>>>

Hirdetés


Hirdetés betöltése...