Júliustól, nem forgalmaznak többé “diabetikus” termékeket!


Hirdetés

Július 20-tól nemcsak a diabetikus fogalom tűnik el az élelmiszerek címkéiről, hanem a „cukorbetegek részére” és a „cukorbetegek is fogyaszthatják” jelölést is törölni kell. De nem csak a termékekről tűnhetnek el a diabetikus jelölések.

Több cég is foglalkozik diabetikus élelmiszerek és italok internetes forgalmazásával, amelyek valamilyen módon a nevükben is viselik a diabetikus szót. A hirado.hu talált olyan internetes webáruházat, amely nevet változtat.

“Jobb a békesség” – nevet változtatunk

A diabetikus.bolt.diab-pont.hu webáruház nevéből július 20-tól kikerül a diabetikus szó – mondta el a hirado.hu-nak az oldal kapcsolattartója, aki jogászokkal konzultált róla, hogy viselhetik-e továbbra is ezt a nevet vagy sem.

“Jobb a békesség, így kivesszük a diabetikus nevet a webáruház címéből” – nyilatkozta Füzesi Brigitta.

Egy másik oldal még tanácstalan

Egy másik áruház, a diabetikuswebshop.hu internetes oldal tulajdonosa, Herkó Éva azt mondta, most fognak utánajárni, hogy július 20-a után a nevüket viselhetik-e tovább vagy sem. „Nagyon bízom benne, hogy nem kell nevet változtatnunk” – tette hozzá.

Nehéz a magyar rendszerbe átültetni az EU szabályait

A domain nevek használatáról szóló szabályozást átnézte Kiss Gyöngyi jogász, aki úgy véli a diabetikus szó használata nem jogszabályellenes, hiszen nem feltétlenül kapcsolódik össze termék értékesítéssel. De a tapasztalatok szerint a különböző hatóságok nagyon bizonytalanok, azokban a kérdésekben, amelyek nem egyértelműek – mondta a hirado.hu-nak.

„Vannak kérdések, amelyekben nincs egyetértés és sok esetben az Európai Uniós szabályozást nagyon nehéz a magyar rendszerbe átültetni. Ilyen a diabetikus kifejezés is, ami tartalmában nem pont ugyanazt jelentette nálunk, mint az EU-ban – tette hozzá a jogász.

Fotó: Defotoberg/Shutterstock

A gyártók már átálltak

A „diabetikus” élelmiszer jelölést megszüntető Európai Uniós rendelet 2013. július 20-án lépett hatályba, és 3 év türelmi időt adott a „diabetikus” élelmiszerek gyártóinak, forgalmazóinak arra, hogy felkészüljenek és átálljanak az új rendszerre. A jogszabályt 2016. július 20-tól kötelező alkalmazni.

„A diabetikus jelzést már legalább egy éve töröltük és folyamatosan álltunk át az új jelölésekkel ellátott címkékre” – mondta a hirado.hu-nak Miskolczi Zita, egy diabetikus kekszeket és csokoládékat forgalmazó cég brand menedzsere.

A diabetikus jelzést ötféle felirat válthatja fel

1. Cukormentes – legfeljebb 0,5 gramm cukor lehet 100 gramm termékben.
2. Alacsony cukortartalmú – legfeljebb 5 gramm cukor lehet 100 gramm szilárd termékben.
3. Hozzáadott cukrot nem tartalmazó – ezek a termékek hozzáadott cukrot nem tartalmaznak, de természetes módon lehet bennük cukor, például tejcukor vagy gyümölcscukor.
4. Csökkentett cukortartalmú (light) – ezt a jelölést arra használják, ha például egy keksz legalább 30 százalékkal kevesebb cukrot tartalmaz egy hozzá hasonló kekszhez képest.
5. Csökkentett szénhidráttartalmú – például lisztek vagy száraztészták.

Ezeket a kategóriákat már 2006-ban meghatározták, de használatuk nem volt kötelező, július 20-tól viszont nincs más lehetőség, a gyártóknak, a forgalmazóknak, a kereskedőknek és a vevőknek is alkalmazkodni kell az új helyzethez.

Kihívás a vevőknek és a kereskedőknek

A gyártók jó része már felkészült és eltüntette a diabetikus jelölést a címkékről, de a szakemberek szerint a forgalmazók, a kereskedők és a vevők számára nem lesz egyszerű feladat tájékozódni az új fogalmak között.

Ezt keressék a vásárlók

Miskolczi Zita azt tanácsolja a vásárlóknak, hogy akik eddig a diabetikus jelzéssel ellátott termékeket keresték, azok a jövőben a „cukormentes” és a „hozzáadott cukrot nem tartalmazó” feliratú ételeket és italokat keressék. Ezek a termékek felelnek meg leginkább az eddig diabetikus kategóriába sorolt élelmiszereknek – emelte ki.

Fotó: Shutterstock

A „diabetikus” készlet még július után is eladható

A hirado.hu-nak nyilatkozó szakemberek szerint a boltokban más néven, de megmaradnak az eddig diabetikus felirattal futó speciális polcok,  de a boltosoknak nem lesz egyszerű feladat tájékozódni, hogy egy-egy termék oda való, vagy nem.

Eddig is volt több olyan termék a diabetikus jelzéssel ellátott polcokon, amelyeknek nem volt ott a helyük, és most még nehezebb dolguk lesz az árufeltöltőknek, hogy egy-egy termékről eldöntsék, hova való – mondta Füzesi Brigitta a Cukorbeteg Egyesületek Országos Szövetségének elnöke.

A hirado.hu megkereste a Tescót, hogy megtudja, a jövőben milyen jelölést fognak használni az üzletekben a „diabetikus” helyett. Az üzletlánc sajtóosztálya közölte, hogy az eladótérben történő vásárlói tájékoztatások, reklámanyagok és termékcsoportosítást segítő kommunikációs eszközök tekintetében megteszik a megfelelő változtatásokat, hogy egyrészt megfeleljenek a jogszabályi előírásoknak, másrészt segítsék a vásárlók tájékozódását.

Voltak már megkeresések

A változás több százezer cukorbeteget érint és kapott már tanácstalan megkereséseket a vásárlók részéről az Egy Csepp Figyelem Alapítvány. A cukorbeteg fogyasztók még nem tudják, hogy az eddig könnyen beazonosítható diabetikus készítményeket hogyan fogják megtalálni, vagy mit kell rajtuk figyelni – mondta a hirado.hu-nak Soltész Erzsébet, az alapítvány dietetikusa.

Éppen ezért megkerestük az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet is, hogy megtudjuk nem tartanak-e attól, gondot okoz majd a vásárlóknak az átállás.

Közlésük szerint több probléma származott abból, hogy a diabetikus jelzéssel ellátott termékek egy egészségesebb termékkategóriát sugalltak, és emiatt sok ember úgy vélte, bármennyit fogyaszthat belőlük. „Sokan az optimálisnál jóval többet is fogyasztottak” – közölte az OGYÉI.

Egyébként azok a július 20-a előtt legyártott termékek, amelyeken a diabetikus szó szerepel még a készlet erejéig eladhatóak, azaz nem lesznek beszedve a boltok polcairól.

Fotó: ShutterstockFotó: Shutterstock

Fagyikat is érint a változás

A „diabetikus” fogalom magyar specialitás volt, és most egy uniós jogharmonizáció miatt szűnik meg – mondta Soltész Erzsébet dietetikus, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a változás a fagylaltokat is érinti.

Az Egy Csepp Figyelem Alapítvány célja, hogy a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatallal egyeztetve segítse az érintetteket az eligazodásban.

Érintettek pedig bőven vannak. Magyarországon a cukorbetegség már-már népbetegségnek számít. Itthon 750 ezer ismert, még legalább ugyanennyi fel nem ismert cukorbeteg van.

forrás: hirado.hu

Hirdetés
Hirdetés betöltése...