ITT A NAGY ÉVES HOROSZKÓP, 2020-AS ÉVRE!!!


Hirdetés

Kos

A következő esztendő önnek a karrier területén bőséget és sok szerencsét, valamint pozitív változást és izgalmat hoz. A hivatás területén helyezkedik el a Plútó, a Szaturnusz és a Jupiter: a siker akkor köszönt be, amikor a legkevésbé számít rá, ugyan nagyon meg kell érte dolgoznia! Kerülje a fölösleget, a pazarlást, a kapzsiságot, egész évben gyakorolnia kell a türelem és a kitartás erényét, cserébe pedig megalapozhatja a szakmai és egzisztenciális jövőjét.

Karrier Nagy tervekkel vág neki az új esztendőnek. Mivel képes jól koncentrálni energiáit, azonnali sikerekre számíthat. Tavasszal viszont döntéshelyzetbe kerülhet, és fontos, hogy ne kapkodjon, hagyjon magának elég időt a választásra. Nyáron csapatmunkával érhet el nagy eredményeket. Ősszel számíthat néhány krízisre, nehézségre, de végül pozitív mérleggel zárja az évet.

Szerelem Bár sok flörtben lehet része rögtön az év elején, nagyobb vonzalomra február végéig várnia kell. Tavasz vége felé válságba kerülhet a kapcsolat, a kommunikációs készségeiken múlik, hogy túléli-e a viszony ezt a krízist. Ha igen, akkor a nyár már nagy boldogságban köszönt önökre! Azok a Kosok se keseredjenek el, akik egyedül tervezgetik a nyaralást, június vége, július eleje számukra is elhozza az igazit. A nyár közepére esküvőt jeleznek a bolygók. Ősszel és télen teljes harmóniára számíthat a párkapcsolatában.

Egészség A fej, az arc, a koponya tartozik a Kos jegyéhez az orvosi asztrológia szerint, ezek az érzékenyebb területek önnél. Márciusban valószínűleg látogatást kell tennie a fogorvosnál, április megfázást, súlyosabb esetben arcüreg-gyulladást hozhat. Egész évben vigyázzon a stresszel!

 

Bika

Egész évben hangsúlyos lesz az ön számára az Uránusz hatása: sok belső bizonytalanságától szabadíthatja meg! Ez a szellemi fejlődés nagy változásokként manifesztálódhat az életében, és érintheti a munkahelytől kezdve, a párkapcsolaton át, az otthonáig bármelyik életterületet. A külföldi tartózkodást és a felsőfokú tanulmányokat segítik a bolygók, sikert ígérnek ezeken a területeken.

A Bak jegyéből a Plútó, a Szaturnusz és a Jupiter önbizalmat és harmóniát hozhat önnek. A felelősségteljes és fegyelmezett hozzáállása szakmai sikerhez és elismeréshez vezethet. Nagyobb felelősséget vállalhat extra stressz nélkül. A párkapcsolatát komoly, érett érzelmek jellemzik. A születésnapja körüli Újhold az Uránusszal együttáll, ez rákényszeríti, hogy oldja fel végre vívódásait. Jelezheti az anyagiak teljesen új alapokra való helyezését, ezt a tendenciát felerősíti a májusi hátráló Vénusz is.

Karrier Új munkahely, új vállalkozás, nagyszabású tervek – eseménydúsan, sikerekkel indul az év, azonban az április megtorpanást hoz. Ha ezen túljut, szinte egész évben szárnyalhat: olykor kitartása, máskor kreatív ötletei viszik előre. Pénzügyileg sikeres évet zár majd, befektetései szép hasznot hoznak.

Szerelem Az év jelentős döntések meghozatalával kezdődik: a nem működő kapcsolatnak véget vehet, a lehetőségekkel telit viszont komolyabbra fordíthatja. Amennyire mélypont az április a karrierjében, olyan szerencsés a magánéletében: ha szingli, társra találhat, ha párkapcsolatban él, felhőtlen boldogságban lehet része. Nyáron egy kis jóleső izgalom is vegyül a szerelembe, ami konfliktusokba csaphat át. Ne hagyja, hogy a féltékenység elvegye a józan ítélő képességét. Ha sikerül úrrá lenni a helyzeten, békés lesz az ősz és a tél.

Egészség A torok, a mandulák, a középfül önnél érzékeny területek, és februárban, márciusban bizony gondja is akadhat velük. Pótolja a vitaminokat, hogy immunrendszere minél gyorsabban legyőzze a kórokozókat. Az augusztusi kiélezett időszak stresszt generál, ezért ősszel fordítson több figyelmet a kikapcsolódásra. A téli ünnepi időszakban kímélje a gyomrát!

Ikrek

A nyolcadik sorsterületén létrejövő bolygóhalmozódás növekedést, bőséget és sok szerencsét hoz, főleg a „társulások területén”, ami jelenthet magánjellegű és üzleti kapcsolatot is.

A Szaturnusz-Plútó együttállása felfogható amolyan próbaként is, amelyen ha megfelel, ha sikerül megoldani az általa felszínre hozott problémákat, akkor „szintet léphet” az élete egészét nézve. Az elkövetkező évben keményen fog dolgozni a biztonságos alapok felépítésén. Itt a megfelelő idő ingatlanvásárlásra és -eladásra, ha felújítást tervez, abba is idén vágjon bele.

Karrier Szívesen köt új ismeretségeket, mindenről az elsők közt értesül, ezt pedig remekül tudja kamatoztatni az üzleti életben. A nehézségeket könnyűszerrel megoldja. Június első felében lesz egyedül borúsabb a helyzet, de ez sem tart sokáig, a nyár közepére sikerül megoldania ezt a krízist is.

Szerelem Februárra magánéleti válságot jeleznek a bolygók, csalódhat a párjában, de úgy tűnik, márciusra sikerül tisztázniuk a konfliktusokat. Ha ön szingli, a tavasz elhozhatja a várva várt szerelmet! Áprilisban vigyázzon, hogy kiszámíthatatlanságával ne terhelje a párját, és ne tegye tönkre az egyébként harmonikus viszonyt. A nyár szép közös pillanatokat ígér a párjával. Ha még nem házas, a párjával úgy dönthetnek, komolyabban is elköteleződnek egymás mellett, eljegyzés várható. Ha ön a családalapítás időszakát éli, akkor ősszel gyermekáldásnak örülhet. Az ezt követő hónapokban azonban sokat kell tennie a párkapcsolatáért, mert az év vége sajnos egy nagyobb válságot jelez.

Egészség Az ön jegyéhez tartozik a váll, a kar, a légcső, a tüdő felső része, az idegrendszer. Az év elején figyeljen rá, hogy ne hajtsa túl magát, mert az önnél idegrendszeri panaszokat okozhat, teljes kimerüléshez vezethet. Az egész napos rohangálás közben hajlamos megfeledkezni a rendszeres étkezésről, ami miatt gyomorpanaszai lehetnek.

Rák

A hetedik sorsterületét teszik hangsúlyossá a bolygók, ez pedig azt jelenti, hogy felszabadító évnek néz elébe! A személyes tervei, az önmegvalósítás kerülnek fókuszba, új választ adhat arra, hogy ki is ön valójában és mit tervez hosszú távon. Ha már régóta munkát keres, akkor áttörést érhet el, és a vártnál jobb lehetőséget kap. Valószínűleg új és szokatlan emberekkel fog találkozni.

A Plútó-Szaturnusz konjunkció okozhat kihívásokat, ha többet szeretne szakmailag, mint ahol jelenleg tart, ám a szerencse valószínűleg ebben is az ön pártjára áll. A születésnapjához közeli június 21-i napfogyatkozás csodálatos lendületet ad az energiáinak és az önbizalmának.

Karrier Az év elején inkább a magánéletére koncentrál, semmint a karrierjére, de márciusban újra éled önben a tettvágy, és egy új vállalkozás beindítását tervezi. Jól is teszi, ha belevág, mert áprilisban egyre inkább kiéleződnek a konfliktusok a főnökével. Akárhogy is dönt, őszre rendeződik a munkahely kérdése. A pénzzel jól bánik, az anyagiak az ön esetében stabilnak mondhatóak.

Szerelem Januárra komoly elköteleződést mutatnak a csillagok, és bár a tavasz hoz néhány konfliktust, ezeken együtt sikeresen átevickélnek. Nyárra házasságkötést jeleznek a bolygók. Ha ön már régóta házasságban él, akkor is boldog időszaknak örülhetnek. Ez a harmonikus periódus év végéig kitart.

Egészség Az ön jegyéhez tartozik a nyelőcső, a gyomor, a máj, a hasnyálmirigy, a nyálkahártyák, a tüdő alsó része, az emlő és az anyaméh tartozik az uralma alá. A stressz gyakran a gyomrában raktározódik, tipikus betegségei a fekély, a gyomorhurut, a tejérzékenység és az emésztési zavarok.

Oroszlán

A hatodik sorsterületen elhelyezkedő Szaturnusz- Plútó konjunkció kihívást jelenthet néhány Oroszlán jegyű számára, ám hosszútávon növeli az önbizalmat, az érzelmi erőt és felerősíti az intuíciót. A munkahelyén sok riválissal kell megküzdenie, talán akad olyan is, aki a pozíciójára pályázik, de ön sikeresen megvédi magát és a helyét.

Idén nagy változás vár önre, főleg, ami a munkát illeti, ez egy virágzó időszak, amely üzleti sikert, gazdagságot, utazást, munkahelyi előléptetést vagy jobb karriert eredményezhet. Sokat segíthet másoknak is, és a nagylelkűségéért nem várt módon kap viszonzást.

Karrier Jól indul az év, sok új kihívásnak kell megfelelnie, de ön ezt kimondottan élvezi. A tavasz eredményes munkát és sok sikert hoz, de áprilisban nem vár helyzetekkel kell megküzdenie. Májusban megoldódnak az anyagi problémái. Nyár végén a munkahelyén intrikákkal szembesül. Pénzügyeivel, karrierjével elégedetten zárja az évet.

Szerelem Az év első felében a karrierjére koncentrál, de a nyár a magánéletében hoz kedvező fordulatokat. Akár új, akár régi a párkapcsolata, ekkor egy nagyon szenvedélyes, boldog időszaknak örülhet. Őszre viszont komoly válságot jelez a horoszkópja, és ön a szakítást fontolgatja. A döntés az ön kezében van!

Egészség A szív, a vérkeringés, a hát tartozik hozzá, a magas vérnyomás, a szívbetegségek, a szívritmuszavar gyakoriak a jegy szülötteinél. Februárban sportsérülés érheti, legyen elővigyázatosabb!

Szűz

A következő esztendőben az ötödik sorsterületét emeli ki a Plútó, a Szaturnusz és a Jupiter, ez azt jelzi, hogy rendeződik, stabilabbá válik a szerelmi élete, a párkapcsolata, komoly elköteleződést mutatnak a bolygók. Az üzleti, a karrier- és a pénzügyeknek is jól kell menniük, és valószínűleg kevés erőfeszítésért szépen jutalmazzák önt, mivel az embereket vonzza az ereje és karizmája. Hatalmas intenzitással, kitartással és szenvedéllyel veti bele magát a feladataiba. A Szaturnusz – Plútó konjunkciója valamikor az év során hozhat egy kis megbicsaklást ebben a sikerszériában, de ebből is újult erővel képes majd kievickélni.

Karrier Jól veszi az akadályokat, tele van kreatív ötletekkel és kirobbanó energiával: szinte az egész évben sikert sikerre halmoz. Figyeljen arra, hogy éles észjárását ne bántó kritikák megfogalmazására fordítsa, illetve ne hagyja, hogy terhelhetősége miatt kihasználják!

Szerelem Az év eleje inkább a befelé fordulás, mintsem az érzelmek kinyilatkoztatásának időszaka lesz. Tavasszal azonban már kitárja a szívét, és májusban akár el is köteleződhet. A július kedvez a hosszan tartó boldogság megalapozásának. Az őszi, kissé feszültebb hónapok után az évet társával harmóniában búcsúztatja.

Egészség Kezdetben az aggodalmaskodás legyőzése a cél, ugyanis maximalizmusa miatt fokozottan jelentkezhetnek önnél a szorongás tünetei. Nyáron emésztési problémái adódhatnak egy fertőzéstől – fokozottan ügyeljen a megelőzésre, főleg, ha külföldre utazik.

Mérleg

A Szaturnusz-Plútó konjunkció egész évben mintha tesztelné az akaraterejét… A körülmények rákényszerítik, hogy határozott döntéseket hozzon, melyekből világosan kiviláglanak valós szándékai. Az önre jellemző határozatlanság, az állandó mérlegelés, mismásolás most nem fog működni. Rendkívül sokat profitálhat viszont ebből az esztendőből! A nehézségek erősebbé teszik, megtanulja képviselni a véleményét és az érdekeit. Fókuszba kerül az otthon kérdése is, valószínűleg költözést tervez, lakást vásárol vagy ingatlanból hasznot remél. Szerencsés végkimenetelre számíthat.

Karrier A csillagok kedvező és kedvezőtlen időszakok váltakozását jelzik, de az ön nem inog meg, mindig megfontoltan dönt. A nehezebb szakaszokon átlendíti akaratereje és kitartása. Anyagilag nem kockáztat túl sokat, de így is jól jár, és végül a megérdemelt szakmai elismerés sem marad el.

Szerelem Kissé változékony lesz a szerelmi élete, mert bár alapvetően a harmóniára törekszik, mély érzelmek, elválás, sorsszerű egymásra találás egyaránt kijut majd önnek az évben. Ha kapcsolatban él, ez az érzelmi hullámzás meglévő partnere mellett is jellemző lehet, ám szerencsére az esztendő boldogságban zárul.

Egészség Ön sokat tesz azért, hogy mások jobban érezzék magukat a bőrükben, remek diplomáciai képességével segít a vitás helyzetek elsimításában. Ugyanakkor fontos lenne magával is többet törődnie! Ne hanyagolja el a kezdetben apró egészségügyi gondjait, különben kellemetlen, ágyban töltött napok várnak önre!

Skorpió

A Plútó-Szaturnusz együttállása és a Hold befolyása önnek egyértelműen érzelmileg jelenthet kihívást, de ha jól sáfárkodik a két bolygó jelezte energiával, az önbizalmat, hatalmat és befolyást hoz önnek. A párkapcsolata szenvedélyes lesz, a szerelmet még a szokásosnál is intenzívebben éli meg, de kellemes módon… Önök idén igazán megértik egymást a párjával, mély szövetségüket tovább erősíti az egymás iránt mutatott tisztelet és hála.

Az élete minden területén felelősségteljesebbé válik. Ennek az eredménye hamar megmutatkozik, új, vezetői pozíciót ajánlhatnak önnek.  A testvéreivel való viszonya javul. Visszaülhet az iskolapadba, beiratkozhat egy tanfolyamra.

Karrier Tavasszal új fejlemények várhatóak, elképzelhető, hogy választás elé kerül a karrierjét illetően. Döntsön határozottan! Nyáron inkább a magánéletére fókuszál, de ősszel ismét felerősödik önben az önmegvalósítás vágya, és új lehetősége után kutat, ha a régit már unja. Ősszel meglepő fordulatok adódhatnak, de ön sikeresen kezei a válsághelyzeteket.

Szerelem Márciusban felerősödik a vágy önben egy társ iránt, akire nem is kell sokat várnia… A nyár harmóniát hoz az életébe, minden téren. Júliusra házasságkötést jeleznek a bolygók. Ősszel adódik egy krízis a kapcsolatában, de ezen túljutva magasabb szintre emelkedik a kapcsolatuk.

Egészség A has alsó része, a vastag- és a végbél, a húgycső és a húgyhólyag, a nemi szervek állnak a jegy befolyása alatt. Fokozott hajlama a felfázásra, vagy a húgyúti fertőzésre, erre figyeljen egész évben.

Nyilas

A Plútó és a Jupiter együttállása márciusban erőt, bátorságot ad a legnehezebb feladatok elvégzéséhez és új projektek indításához. Mindaddig, amíg a két bolygó által képviselt hatalmas energiát konstruktív módon csatornázza, sok kemény munkát végezhet rövid idő alatt. A megnövekedett nemi vágy és fizikai vonzereje szenvedélyt ad a szerelmi életéhez. A Szaturnusz-Plútó konjunkciója azonban egész évben kihívást jelenthet az érzelmei megélésében. Ön nehezen dolgozza fel, hogy érzelmileg függ valakitől… A Jupiter a második sorsterületén biztonságot és kiszámíthatóságot hoz önnek anyagilag, egész évben lesz mit a tejbe aprítani, pénzügyileg igazán szerencsés időszak elébe néz.

Karrier Szerencse, feszültségek, bizonytalanság, erő, megbízhatóság – mindezek váltakozása jellemzi az évet. Keresi a helyét, még az sem kizárt, hogy teljesen szakít eddig hivatásával, és új életet kezd. Ha meghozza a döntést, ne tekintsen hátra, csakis előre!

Szerelem Vágyik a harmóniára, társa mellett pedig szinte az egész évben biztonságban érezheti magát, időnként azonban szabadságvágya erősödik fel… Ha egyedülálló, akkor számíthat egy olyan sorsszerű találkozásra, amely elhozza önnek a várva várt boldogságot.

Egészség Elsősorban a lelke egészségére figyeljen oda, mert ha azzal minden rendben van, akkor a teste is kevésbé fog megbetegedni. Főleg március elején, májusban és augusztusban kellene odafigyelnie arra, hogy beiktasson lazító, pihentető időszakokat.

Bak

Nagyon meghatározó év lesz az ön számára 2020! A Szaturnusz és a Plútó hatására olyan tartós eredményeket, nagy áttöréseket tud elérni, amelyek komolyan befolyásolják a jövőjét. Ön ambiciózus és eltökélt, óriási hatalmat szerezhet és befolyást gyakorolhat nemcsak a saját életére, hanem az önt körülvevő emberekére is. Kinyílik a világ felé, ez a magánéletében és a karrierjében is érezteti hatását! De ha megpróbál másokat manipulálni a saját önző céljaiért, vagy ha megpróbál kiiktatni olyan dolgokat az életéből, amelyeknek még mindig van értéke, akkor visszájára sülhetnek el erőfeszítései.

Karrier Az év viszonylag csendesen indul, majd beindul a gépezet, és változásokban nem lesz hiány. A folyamatos összetűzések miatt megérik önben a munkahelyváltás gondolata, és a saját lábára állhat. Nem rest kihívások elé állítani magát, sőt szívesen tanul, és új területeken bizonyíthat.

Szerelem Magánéletére sem az állóvíz lesz a jellemző: februárban, áprilisban, szeptemberben és októberben is komolyabb konfliktusokat jeleznek a csillagok. Meg kell értenie, hogy ezek forrása gyakran ön és a másik iránt támasztott elvárásai. Több kompromisszummal elkerülhető a sok veszekedés, hiszen kapcsolata alapja, a szeretet megvan önök között.

Egészség Rendkívül erős, ellenálló a szervezete, de önnek is vannak azért gyenge pontjai. Az év első felében mindenképp iktasson be egy fogászati ellenőrzést, az év második felében pedig figyeljen oda az ízületeire, mert ha ezt elhanyagolja, bizony mozgásszervi problémái adódhatnak.

Vízöntő

A magánéletében komoly változásokat hozhat a következő esztendő. Bár az érzelmeit ön hajlamos ambivalens módon megélni ebben az időszakban, ám a Plútó segít ezt feloldani, így lehetségessé válik az igazi, mély elköteleződés. Elmélyültebbé és spirituálisan nyitottá válik, emiatt gyakrabban vonul félre, és jobban igényli majd az egyedüllétet, mint egyébként. Az üzleti életben, pénzügyekben is sikerekre számíthat az év első felében.

Karrier Bár az év sok nehézséggel indul, ám tavaszra már elégedett lehet a munkahelyi helyzetével. Remek ötleteit, újításait főnökei is elismerik. Májusban áttörés várható a munka frontján, ekkor a vágyott vezetői pozíciót is elérheti. Ha ön vállalkozó, októberben nagy üzletre és egy jelentős összegre számíthat!

Szerelem Az év elején kezdődhet egy kapcsolata, amely megalapozza az egész esztendő boldogságát. Ha szingli, akkor sokat ismerkedhet, és mivel a bolygók felerősítik a pozitív tulajdonságait, hamar társra találhat. A tavasz szép időszakot hoz a párkapcsolatába, de vigyázzon, ne féltékenykedjen, azt nem viselné jól a társa. Ha szingli, májusban beköszönt az életébe a várva várt szerelem! A nyár aztán hozhat egy válságot, de képessé válik arra, hogy világosan lássa a diszharmóniát okozó érzéseket, és képes legyen felülkerekedni ezeken. A párkapcsolati boldogság aztán az év végéig kitart.

Egészség Az alsó lábszár, a boka, a központi idegrendszer, a gerincvelő tartozik hozzá. Az idegi túlterhelés akár álmatlanságot is okozhat, és időnként egy-egy bokaficam is megnehezítheti a mindennapjait. Fogyasszon sok gyógyteát, és egész évben vigyázzon a sportsérülésekkel!

Halak

A 11. életterületet érinti a Szaturnusz-Plútó konjukció, ez a csoportosulásokat jelzi. Idén élettapasztalatokban gazdagodhat, megváltozhat a szemlélete és a látásmódja, mert olyan új ismeretségeket köt, amelyek hatással lesznek a gondolkodásmódjára. Az is lehetséges, hogy egy barátja segíti magasabb pozícióba, ugyanis a karrier területén is komoly változásokat jeleznek a bolygók. Szerencsés változásoknak örülhet! A Hold hatására intuíciója még inkább felerősödik, hallgasson az ösztöneire, akkor minden nehéz helyzetben jól fog dönteni!

Karrier év első szakaszában munkahelyet válthat, ha elégedetlen a meglévővel, és bár kezdetben akadnak nehézségek, a karrierjében igazán szerencsés lesz ebben az esztendőben. Ha van olyan hobbija, ami kapcsolódik a művészetek bármely ágához, idén sikerre viheti, olyannyira, hogy akár megélhetési forrást is jelenthet önnek.

Szerelem Márciusban kisebb csalódás érheti, de sikerül átvészelni a krízist, és júliusra már házasságkötést jeleznek a bolygók. Novemberben gyermekáldás teheti teljessé a boldogságát, szingliként pedig ekkortájt köszönt be életébe a szerelem!

Egészség A lábfej, a lábujjak, a nyirokrendszer, valamint a tobozmirigy áll a jegy uralma alatt. A nyirokrendszer érzékenysége miatt fontos odafigyelnie a méregtelenítésre. Februárban a közlekedésben legyen különösen óvatos, mert kisebb baleset érheti.

forrás: atronet.hu

Hirdetés
Hirdetés betöltése...