Így nevelj a lakásban végtelen mennyiségű fokhagymát!







Hirdetés betöltése…

Mivel bolondulunk a fokhagymáért, elég nagy mennyiséget fogyasztunk belőle. Érdemes meggondolni, hogy a távoli országokból szállított agyonkezelt példányokat választjuk, vagy mi magunk nevelgetjük otthon. Mi ez utóbbi megoldást választjuk.

fokhagyma

Nagyon egyszerű otthon fokhagymát termeszteni, és a jó benne az, hogy azok is megtehetik, akik nem rendelkeznek kerttel.

Szükségünk lesz egy fej fokhagymára, virágföldre, és virágcserépre.

Szedjük a fokhagymát gerezdekre, majd a vastagabb felével, a gyökérrésszel lefele kb. 2 centis távolságokra egymástól szurkáljuk bele a földbe. Ezután már csak annyi dolgunk lesz, hogy hűségesen öntözzük, és várjuk, míg megjelennek rajta a zöld hajtások.

A cserepet tegyük napos helyre, de ne érje állandóan erős nap. Amikor a zöld levélkék 8-10 centisre nőnek le is vághatjuk őket, fogyasszunk frissen. A földben az új gumók eközben szépen fognak fejlődni.

Amikor a zöld szár már nem nő többet és elkezd leszáradni, azt jelenti, hogy itt az idő, kifejlődtek a fejek. Kicsit piszkáljuk meg kézzel a földet, és emeljük ki az egészséges fokhagymákat. Egyszerre akár több cserépben is szaporíthatjuk, így mindig lesz kéznél friss, egészséges példány.

forrás: twice.hu

Csak égess el egy babérlevelet és a stressz percek alatt elillan!
Hogyan szabaduljunk meg a mosógépben tanyázó penészgombáktól? Íme, a megoldás!



Hirdetés
Hirdetés betöltése...
Hirdetés

Varázslat otthon: hogyan távolítsuk el a szemö... Talán meglepően hangzik, de egy-két könnyen elérhető, otthon is alkalmazható módszerrel képesek vagyunk magunk eltávolítani a bőrön levő, enyhén lelógó kinövéseket. A szemölcsök gyakori, jóindulatú bőr kinövések, melyek kicsi, lágy gömböcskéknek néznek ki és gyakor...
Tyúkszemtapasz házilag, amitől a tyúkszem a m... A tyúkszem egy kellemetlen és olykor fájdalmas elváltozás a lábon, amelynek kezelésére ma már nagyon sok lehetőség létezik. A gyógyszertárakban és a házi patikában is vannak már különféle módszerek, amellyel megszabadulhatunk a tyúkszemtől. A tyúkszem egyetlen pontot érint...
Tisztítsuk meg ereink falát! Normalizáljuk a v... Találtunk egy receptet, ami többek között az erekre lerakódott meszesedéseket teljesen kitisztítja, de az illetõnek, aki ajánlotta, elmúlt a cukorbetegsége és nem kell szemüveget sem hordani. Õ ezt  évente egyszer megcsinálja.   Hozzávalók:1 liter víz, 30 gerezd fok...
Természetes gyógymód a belek egészségéért (... Modern világunkban az emésztési problémák az emberek igen széles körét érintik, így érthető, hogy nagyon sokan keresnek olyan természetes gyógymódokat, melyek elősegíthetik gyógyulásukat. Bár ez nem igazán könnyű feladat, az alábbi gyógynövények mégis segítséget nyújth...
Természetes antibaketriális anyagok és alapanya...     C VITAMIN–A  liposzomás C vitamin a leghatékonyabb forma a fertőzéses megbetegedések kezelésére, ha nincsen lehetőség intravénás C vitamin kezelésre. FOKHAGYMA – nagyon erős antibakteriális, vírus és gomba őlő szer. Képes az antibiotikum...
Szoktál fokhagymával főzni? Ezt a hibát, nagyo... A fokhagyma nem csak egy gyógy-és fűszernövény, amit élelmiszerként fogyasztunk, hanem minden bizonnyal legenda is: fokhagymát találtak az egyiptomi piramisokban és még a Biblia is megemlíti. Hippokratész, a nyugati orvoslás atyja rendszeresen alkalmazta, és még az első athéni Olim...
Pörgessük fel immunrendszerünket a télre! Íme... Felnőttek évente átlagosan 5-6, közösségbe járó gyermekek pedig 10-12 alkalommal kapnak el vírusos légúti fertőzéseket. A megfázás és az influenza tünetei szenvedést okoznak, ám valójában nem ez a legrosszabb, ami ilyenkor történik: a sok vírustámadás szervezetünket jobban...
Nem szeretsz fokhagymát pucolni? Megmutatjuk a vi... Tedd egy befőttesüvegbe a fokhagymát és rázd fel. :) Ennyi....Nem hiszed? Nézd meg a videót, és próbáld ki!

Facebook hozzászólás