Halászlé egyszerűen és gyorsan


Hirdetés

A halászlé egyszerűen és gyorsan elkészíthető étel, annak ellenére, hogy a gasztronómiai szakirodalom számtalan bonyolultnál bonyolultabb leírást is jegyez. Kezdő háziasszonyok is bátran nekiállhatnak ezzel a recepttel a halászlé készítésének és elkészült étkükkel bízvást besöpörhetik majd az elismerő bókokat.

A hallal úgy vannak az emberek, mint a pacallal – jobb hasonlat éppen nem jutott eszembe. Vagy imádják, vagy még a szagát sem viselik el. Azonban még a halkedvelők jelentős része is kétszer meggondolja, hogy nekiálljon halászlét készíteni. Ennek pedig elsődleges oka az a macera, ami a halászlékészítéssel jár… már persze abban az esetben, ha nem ismernek egy egyszerű receptet. Ezt az írást elolvasva, ilyen visszatartó erővel a későbbiekben nem kell számolnod, mert megszűnik a macera.

halászlé-egyszerűen

A halászlé elkészítésének módja tájegységenként változik attól függően, hogy éppen a halászlé levének vagy tartalmának primátusára esküsznek. Ennek függvényében van, ahol dúsítják a levét, átpasszírozzák az alaplében szétesésig főzött apró halat és van, ahol tésztával tálalják.

A kialakulásuk történetét most részletesen nem taglalnám, csupán egyetlen bekezdés erejéig hivatkoznék Erdei Ferenc: Néprajzi ínyesmesterség című remekművére, amelyben ez olvasható a halászléről:

Az első ismert adatunk 1800-ból származik. Egy német nyelvű útleírásban a tolnai halebédről olvashatjuk: “Az első fogás pontyból készült, amelyet borsos lében főztek, az itt élők >Halászly<-nek (így a német szövegben) nevezik ezt, s a halrészek fűszerezésére török borsot (paprikát) használják.”

Elnézésedet kérem kedves olvasó, hogy a recept leírása előtt ilyen ismeretekkel bombázlak, de a halászlé egyszerűen elkészítve is a magyar konyha kultikus eleme olyan neves társaságban, mint a gulyás vagy a paprikás. Ezt mindenkinek tudnia kell, aki halászlé készítésre adja a fejét.

Ezek után pedig lássuk a receptet, amely alapesetben csupán 5 hozzávalót tartalmaz.

Halászlé egyszerűen és gyorsan hozzávalói:

Arányokat írok, így bármilyen mennyiségre alkalmazható.

  • szeletelt ponty 1 kg (ez élősúlyban körülbelül egy 1,5 kg-os egész halnak felel meg)
  • víz 1,5 liter
  • vöröshagyma 1 nagy fej
  • pirospaprika 1 csapott evőkanál
  • 1 teáskanál
  • erős paprika ízlés szerint

Azoknak, akik nem járatosak a pikkelyezésben és a keserű-fog eltávolításban mindenképp a pontyszelet beszerzését javaslom. Akiknek a pucolás nem okoz gondot vásároljanak egész halat.

Mielőtt rátérnék az elkészítésre, elmondom a pontyválasztás 2 fontos alapszabályát. A halászlé íze ugyanis elsősorban a választott haltól függ.

1. Kizárólag olyan halat válasszunk, amelynek a teljes testét pikkelyek fedik.
2. Ha lehet, akkor mindig a leginkább hosszúkásabb, nyurgább felépítésű halat válasszuk.

Halászlé egyszerűen elkészítve:

A hagymát apróra vágjuk és egy megfelelő méretű fazékba/bográcsba tesszük. Akkor megfelelő a fazék mérete, ha a felöntés után legalább egy tenyérnyi távolság marad a lábos széle és a lé teteje között. Különben ki fog forrni belőle a halászlé és takaríthatunk.

Rátesszük a hideg víz alatt lemosott pontyszeleteket. Rászórjuk a pirospaprikát. Felöntjük a megfelelő mennyiségű hideg vízzel. Rászórjuk a sót és beletesszük az erős paprika felét.

Nagy lángon zubogó forrásig melegítjük, majd lejjebb vesszük a lángot úgy, hogy erőteljesen forrjon, de már ne zubogjon.

20 perc után lejjebb vesszük a lángot annyira, hogy már csak kicsit, de a lábos teljes felületén forrjon.

Ekkor kóstolunk először és beállítjuk a sósságát és csípősségét ízlés szerint. 10 perc elteltével kikapcsolhatjuk a gázt, mert elkészült a halászlé.

Vékony karikára vágott, zöld színű hegyes paprikával díszítve tálaljuk, hogy  kellő vizuális élmény is társuljon az ízek mellé.

Ugye, hogy egyszerű!
Ezek után csak annyi a dolgunk, hogy bezsebeljük az elismerő megjegyzéseket.

Jó étvágyat!
U.i.: Ha úgy döntenél, hogy mesterműved után ropogós sült keszegekkel folytatod a menüsort, olvasd el egyszerű elkészítési módját a kék betűs részre kattintva. 🙂

forrás: mosthallottam.hu

Hirdetés
Hirdetés betöltése...