Gyógyító természet kincsestára minden évszakra







Hirdetés betöltése…

Célunk a testileg-lelkileg egészséges nemzet felépítése, és ez lehet a jövőképe minden gondolkodó, érző magyarnak. Ehhez szeretnénk hozzájárulni a mi szerény, de lehet, hogy annál hatásosabb eszközeinkkel.

A természet kincsestár, amelyet használtak, s nem kihasználtak eleink. Visszamegyünk a természetbe, csodáiba, hétköznapi titkaiba, amellyel jobb lehet fizikai, s így lelki életünk is. Másik, nem titkolt célunk, hogy természetes anyagokat “javasoljunk” a világot uraló, világhatalmista gyógyszergyártók szintetikus szerei helyett.

a-szem-a-lelek-tukre
Először bővebben a szemmel, a lélek tükrével foglalkozunk.

Fogadják kolléganőnk ajánlásait csak negyedannyi szeretettel, mint amilyennel ő közelít önök felé. És ígérjük, már akkor gazdagabbak lesznek.

Édesgyökér szembetegségek esetére.

diófalevelet a népgyógyászat használja borogatónak szemgyulladás, zöld-, és szürkehályog-képződés ellen is. Levelének vizes kivonata baktérium- és gombaölő hatású. Szemcseppek és szemvizek alkotórészeként a gombapenész okozta szemgyulladások ellen alkalmas szer.

zsurló tisztítja, és ragyogóvá teszi a szemet. Borogatásként a gyulladt szemre téve, gyulladásgátló hatású. Borogatva és a teát fogyasztva, csökkenti a szemben érezhető nyomást, használható glaukóma esetén is. A szem hajszálereinek, retinájának meszesedése esetén is jó mind borogatás, mind tea formájában alkalmazni.

kamilla erősíti a szemet, enyhíti a szem fáradságát, külsőleg szemöblítő és borogató, akár idegfájdalmak esetén is. A becsukott szemre tett, tejben főzött Kamilla kivonat, szúrós szemfájdalmak esetén alkalmazható. Gyulladt szem, kötőhártya-gyulladás esetén öblögetőként. Erre a célra, felváltva alkalmazható Zsálya teával. Fertőtlenítő és gyulladásgátló hatása minden nyálkahártya-gyulladás esetén használható.

Az édesköménymag szemgyulladásnál, vagy szemszúrásnál borogatóként alkalmazható.

Az útifű a szemet védi, mint sejtregeneráló.

vérehulló hajszálerekre ható vértisztító tulajdonsága, fájdalomcsillapító morfinszármazéka, és a mirigyekre ható oldó hatása, együttesen jelentkezik a vékony bőrfelszín alatt található szem kenegetése, borogatása esetén. A gyógynövény majdnem minden tulajdonsága érvényesíthető a szembetegségeknél. Bármilyen látáscsökkenés, szembevérzés, retina leválás veszélye, szürkehályog, zöldhályog, megerőltetés miatti fókuszálási hiba, fáradékony szem, szemkörnyéki ödéma, túlzott, vagy nem megfelelő könnyképzés esetén segítséget nyújt.

Nem csodaszer azonban. Hígított levével tehetünk borogatást a szemre, vagy a levél összedörgölgetése után kinyert lével, a becsukott szemet körbe kenegethetjük. Ha a szembe kerül, nagyon csípő érzést okoz. Ne ijedjünk meg, a fájdalom tűrésén kívül, semmi bajunk nem lesz, de ez a fájdalom nagyon intenzív, mivel a nyálkahártyákat nagymértékben izgatja. Lehetséges, hogy 10 percig sem tudjuk kinyitni szemünket, akármennyire igyekszünk is vele. Tehát, ha lehet, ezt kerüljük el. A szembetegségek nagyobb részét véglegesen gyógyítja, illetve sok ember szemműtéti beavatkozását elnapolhatóvá teszi.

cickafark leforrázott kivonatával, illóolajának krémbe keverésével, vagy zsírban kifőzött virágjának krémjével gyulladásos szem, bőr és seb kezelhető. Olajával kenőcsök készülnek: a gyulladt szem hatásos gyógyítója.

feketenadály-gyökér eredményes, az ideghüvely gyulladásának és sorvadásának leállítására, és az elhalt szövetek lassú de eredményes újraképzésére. A sorvadó szöveteket külsőleg pakolásokkal vagy szeszes kivonatának kenegetésével alkalmazzuk. Ajánlott a szem környékének ápolására is.

Az orbáncfű baktérium-, és vírusellenes hatással is rendelkezik. Szemborogatónak is jó a teája.

mályvalevelet, vagy orvosi ziliz levelet és gyökéreret szemlemosóként alkalmazzuk könnyzacskó beszáradás, könnytelenség esetén, a szem hártyáinak védelmére. Ebben az esetben csak mindig frissen készített kivonatot szabad alkalmazni. Ilyenkor pucoljunk le egy közepes vöröshagymát is, aprítsuk fel és tegyük kis lábasba. Hajoljunk fölé, mintha gőzölnénk, tegyünk fejünkre nagy törölközőt is. Időszakonként nyissuk ki szemünket, és pislogjunk bele az edénybe, ezt kétszer, háromszor tegyük meg napközben, majd mossuk le szemünket a mályvalevél langyos ázalékával. A kislábast mindig fedjük le.

Délután a vöröshagymát főzzük meg kevés tejben. Turmixoljuk sűrűre, tegyük gézlapok közé, és helyezzük a szemünkre borogatásként. Akinek nincs turmixgépe, nagyon apróra vagdalja fel a vöröshagymát. A vöröshagymás borogatást az este folyamán 2-3 alkalommal tegyük fel 5-5 percre. A szem környékére használjunk Vérehulló fecskefű kivonatot, vagy Svéd-cseppet is. A könnyezés be fog indulni. (A könnybeszáradás általában idősebb korban, és vesebetegeknél fordul elő.) Borban áztatott fokhagyma is alkalmazható borogatásként, lemosóként nem. Sós vízzel is gőzölhetünk, 0,5 liter vízbe 1 teáskanál sót tegyünk. A fenti eljárást alkalmazhatjuk, túlzott könnyfolyás esetén is.

gyermekláncfű levének kivonatát, vagy gyökerének főzetét a görögök szembetegségek gyógyítására alkalmazzák. Látásromlás, vagy szemgyulladás esetén, körömvirág teájával mosogassuk a szemet, vagy hígított szeszes kivonatából pakolást alkalmazzunk. (Cukrosoknak hetente 2-3 alkalommal is érdemes pakolást tenni a szemre.)

fokhagyma értágító hatása a hajszálerekre elsődleges, így a fej, a láb és a szemfenék vérellátását növeli. Fülzúgás, szemfájdalom, látásszűkülés, vagy homályos látás, lábzsibbadás, lábhidegség, láb bőrének szederjessége, járás közben jelentkező lábikragörcs, időszakos sántítás (40-50 év környékén, kezdődő lábérszűkület jele) esetén ajánlott. A szem ereinek meszesedése, öregkori látásromlás esetén is, nagyon javallott fogyasztani. De minden szemideghártya (retina) megbetegedés esetén is, körömvirág-pakolással együtt ajánlott.

krizantem

A krizantémnak különleges hatása a szemekre van. Ragyogóvá teszi a szemet és javítja a látást, erősíti a szem kötőhártyáit, retináját. Hűti és szabályozza a szemben lévő ereket és idegeket irányító hőt, ezáltal gyógyítja a látást. Főleg teakeverékekben ajánlott használni, borogatásként, valamint ihatjuk teáját is.

rózsaszirom tea, vagy rózsavíz oldata hűsíti, felfrissíti a szemet. Szemgyulladás, húzó, vagy szurkáló érzés esetén, napjában többször tegyünk a szemre teával átitatott vattát.

Ezeken kívül nagyon jó a Petrezselyem gyökér megfőzve, aprítva a szemre téve, ruha között, pakolásként. De nagyon jó a Fehér here, Lóhere, Sárga here virágjának főzete is a szemgyulladásokra. Mindenféle nyers tök és uborka leve, vagy masszája.

Védő és gyógyító hatású az édesgyökér, a kálmosgyökér főzet, krém, vagy kivonat, sőt a friss gyömbérgyökér leve, vagy a szárítottból készített krém, valamint a szárított kurkumából készült forrázat is.

A szemlencse bárminemű betegség folytán létrejött elhatárolódásának megszűnése, és a szervezetbe kerülése – annak ellenére, hogy a test fontos részei – a szervezetben ellenanyag-termelést fog beindítani, és az immunrendszer pusztítólag fog fellépni ellenük. Ettől kezdve minden ilyen típusú szövetállományt is idegenként tart számon, és elindul egy önmegsemmisítő mechanizmus felé a szervezet. Tehát autoimmun-reakciót fog kiváltani. Ezért mondják az ilyen megbetegedésekre, hogy örökérvényűek, és nem gyógyíthatók. Viszont kell tudni, hogy az autoimmun megbetegedések részben, vagy egészében gyógyíthatók természetgyógyászatilag.

healing herbs in glass bottles, herbal medicine Már bőven bent vagyunk a tél közepében, de igazából csak most köszöntött ránk a hűvös idő. A média célkeresztjében főleg az időszakos és rendkívüli influenzajárvány volt, ezért most a mindennapjaink bármelyik percében minket meglepő egyszerű meghűléssel kapcsolatban vetnék fel pár lehetőséget, amit ha nem veszünk mindjárt az elején kissé komolyabban, akkor a következményei elhúzódhatnak akár a nyár elejéig is.

Az egyszerű kellemetlenségeket a különböző felső légúti megbetegedések, az egyszerű meghűlés, a torokgyulladás, a nátha okozhatja nekünk a legtöbbet, ebben az időszakban.

Ezek különösebben nem veszélyesek ránk nézve, de a szövődményeik már azok lehetnek. Ezek elkerülése érdekében, ajánlatos, már mindjárt az első tünetek jelentkezésével, valamilyen „kezelést” gyakorolni rájuk.

Ezek a betegségek a száj és garat nyálkahártyáján keresztül fertőznek. Az egyszerű nátha ugyan vírusos megbetegedés, de az influenzától való megkülönböztetésére az alkalmas, hogy általában nem jár magas lázzal. Ezért ellene a szokásos vitaminkészítményekkel és a felülfertőződések elkerülésével védekezhetünk, mivel az egészséges immunrendszer a további védettséget kialakítja. A nátha a garat, az orr és a felső légutak nyálkahártyájának fertőzése. Tipikus tünete az állandó orrfolyás, rossz közérzet, hőemelkedés.

A meghűlés, és a nem náthával együtt jelentkező torokgyulladás, egy egyszerű gyulladásos folyamat, mely vagy a nyálkahártya kiszáradásának a következménye a szobai fűtés eredményeként, vagy a kinti hőmérséklet nagyobb mértékű lehűlése miatti kihűlés, amit a szervezet már nem képes egyensúlyba hozni, mivel ez a hideg a saját védekező baktériumait a nyálkahártyákon leöli, helyükön fertőzött környezetbe kerülve a megbetegítő baktériumok tapadnak meg.

Természetesen a meghűlés nemcsak a felső légutakban fordulhat elő ilyen időszakokban, hanem a szervezet bármely területén, vagy bármely szervét érintve. Ezek közül legismertebb a vizeletkiválasztó szervek gyulladásai. Jelen esetben általánosan érintem ezeket a meghűléseket.

Alapok:

– Lehetőleg maradjunk otthon, amíg betegek vagyunk, így másokat sem fertőzünk meg.

– Legjobb az ágymeleg, pláne ha kívánjuk is, de pár napnál tovább ne maradjunk ágyban, mert az legyengíthet.

– Megfelelő mennyiségű C-vitamint is szedjünk rendszeresen. Meghűlés esetén naponta 1000-5000 mg bevitele szükséges. De ajánlottabb a nyers zöldséglevek és akár a főzött zöldségleves turmixolt, hígított állapotban való iszogatása, mivel sok flavont tartalmaznak, s egyben a táplálkozást is és a folyadékpótlást is garantálja.

– Fontos, hogy sok folyadékot juttassunk a szervezetbe! Naponta legalább 2 liter tiszta víz, tea, limonádé, gyümölcslé elfogyasztása ajánlatos, amennyiben nem zöldséglevest alkalmazunk.

Orrdugulásra már hatékony orrspray-k, és -cseppek kaphatók, de rendszeres használatuk elölheti a szagérzékelő receptorotokat, illetve az orrban lévő kicsiny vérereket.
Helyettük nagyon alkalmas krémet/ket és egyszerű fogásokat fogok ajánlani.

Sokan alkalmazzák a gőzzel való inhalálást, amely segít a légúti váladék elfolyósításában, és enyhíti a mellkasi panaszokat is. Ha más nincs is otthon, talán azért sót mindenki tart a fiókban. A sós vízzel való gőzölés nagyon megfelel erre a célra.

Mivel a lerakódások eltávolításának gyakran egyetlen lehetősége a köhögés, ezért enyhébb esetekben hagyjuk, hogy a természet, a szervezet “tegye a dolgát”. Csak a tényleg kínzó, az alvást is lehetetlenné tevő köhögést kell megfelelő csillapítókkal enyhíteni.

Erős köhögés és levegőtlen alvás esetén aludjunk felpolcolt ülésben, de azt derékaljig jól alakítsuk ki, hogy kényelmes legyen.

A láz- és fájdalomcsillapításra Algopyrint, Aszpirint, paracetamol tartalmú gyógyszereket érdemes szedni. De itt megint igyekeznék ezeket a gyógyszereket felváltani természetes eredetű anyagokkal, mivel a „pyrin” készítmények sem olyan veszélytelen jószágok, mint azt gondolnánk róluk, s ha már mégis, akkor ajánlottabb gyógynövény formájában fogyasztani fűzfalevél-teaként. De a sima hőemelkedésekre a zöld, a sárga és piros színű zöldségek, zöldséglevek, zöldségleves-levek is pont megfelelnek, nagy flavon tartamuk miatt.

Egy pár egyszerű, és feltételezhetően minden háztartásban fellelhető, vagy vegyesboltban beszerezhető anyagot használhatunk megfázásunk kezelésére. Előre is elnézést kérek, mert szűnni nem akaró, állandó kutakodásom eredményeként olyan sok lehetőséget és anyagot tudok felsorolni, amiből az Olvasónak kell válogatni.

Fűszernövények:

Az ánizs hatóanyaga megegyezik az édeskömény fő hatóanyagával. (Az édesköménnyel majd a gyógynövények részben foglalkozom bővebben.) Felhasználási területeik is megegyeznek. Az ánizs a légzőszerveken keresztül is kiválasztódik. A gyomor, a légzőszervek és mell elnyálkásodását megakadályozza azáltal hogy a mirigyek termelését csökkenti. Köptető hatása a felköhögést segíti elő, mivel gyorsítja a csillámszőrök mozgását. Baktériumok kifejlődését megakadályozó anyagot is tartalmaz. Asztmásoknak is adják. Elég hevítő tulajdonságú, ezért „bővérű”, köpcös testalkatú embereknek inkább az édeskömény ajánlott.

bazsalikom izzasztó és általános lázcsillapító hatású gyógynövény. Influenza és megfázás esetén eltávolítja a tüdőből, a garatból és az orrjáratból a váladékot, tisztítja a járatokat, könnyíti a légzést, a köhögést. Enyhíti az ebből eredő, rossz közérzethez társuló érzékek tompultságát, a szaglást és ízlelést. Általánosan alkalmazható vértisztító, baktériumölő és fertőtlenítő hatású. Teaként és pakolásként alkalmazhatjuk.

A fahéj vértisztító, nyugtató, izzasztó és lázcsillapító (diaforetikus), nyálkaoldó, vízhajtó, gyulladást gátló, és fájdalomcsillapító hatással rendelkezik. Használható megfázások, testüregi pangás, hörgőgyulladás és hörgőtágulat (bronchitis), hányás, hasogató idegfájdalmak, fogfájás, izomfájdalmak, szív- és vesegyengeség, autoimmun betegségek és az egész szervezet mozgósítása, vagy fiatalítása esetén.

Megfázások, influenzák esetén, forró tea, vagy bor formájában („kalapkúra”), nyugtató, nyálkaoldó és izzasztó hatású. Külsőleg jó fájdalomcsillapító.

Fertőzések esetén a betegség legyűrésében és felszámolásában játszik nagy szerepet. A szív energiahiányos állapotában, szívgyengeség esetén mindennapos italként fogyasszuk.

Szinte mindenre kiterjedő, különleges hatású gyógynövény, mint a gyömbér és a kurkuma. Sokan az „őssejtek” működésének előhívásával azonosítják ilyen jellegű hatásukat. Ilyen hatás tapasztalható a hagymafélék esetén is.

Használata nem ajánlott vérzési és vérképzési rendellenességek esetén. Kurkumával együtt alkalmazva azonban már vérképzési zavarok esetén is fogyasztható. Óvatosan, csak kis adagokban alkalmazzák, azok, akik vérhígítót szednek.

feketebors serkentő, nyálkaoldó, szélhajtó, lázcsillapító, kórokozó elleni hatással rendelkezik. Használható láz, váltóláz, fertőző betegségek, reuma, ízületi gyulladások, hideg végtagok esetén. A szárított gyömbér, a feketebors, és a pippali (indiai hosszú szárú bors) hármassal támadható és felszámolható minden mérgezettség és fertőzés (Ama).

Minden lázas megbetegedés, malária (váltóláz) esetén alkalmazzák a betegséget okozó kórokozó elpusztítására. Indiában a szegények legmegbízhatóbb, minden betegség esetén alkalmazott keveréke. Az emésztőrendszeren kívül, a légzőszervekben, és a véren keresztül az egész szervezetben fellelhető fertőzéseket, kórokozókat is eléri, megsemmisíti.

Orron át gyógyszeres ghí (vajba főzött drog) formájában, borsónyi mennyiségben, jól használható arcüreggyulladás, homloküreg gyulladás, gennyesedés, szemfájdalmak, szemnyomás, fejfájások esetén.

Mézzel összekeverve csökkenti a váladék termelődését, egyben nyálkaoldó, így megerőltető köhögést szüntető szer. Erős, vagy letapadt váladék felköpését elősegíti, majd csökkenti mennyiségét.

Külsőleg tesszük borogatásként megduzzadt, gyulladt felületekre, nyirokelzáródásokra, mirigyduzzanatokra.

Lehűlés, megfázás esetén kéz- és lábfürdőket vehetünk főzetével. Fejtetőre rakott meleg borogatás formájában az egész fejre, és a fejbőr, az arc, a fül vérellátására is hatást gyakorol. Túlzott használata irritációt, érzékenységet okozhat. Vérzékenyek és vérhígítót szedők óvatosan, kis mennyiségben alkalmazhatják.

A fokhagyma minden szövetelemre hat. ( A többi hagymafélével az Élelmiszerek részben találkozunk majd.) Használható megfázások, köhögés, asztma, szívbaj, reuma, húgyúti fertőzések, ételmérgezés, vírusos influenza, túlzott nikotinfogyasztás esetén.

Növényi antibiotikum. Az antibiotikumokra jellemző minden előnyével és hátrányával rendelkezik. Vírus- és gombaellenes hatása is van. Megtisztítja a vért és a nyirokrendszert a fertőzéseket okozó kórokozóktól, elhalásuk, vagy jelenlétük mérgeitől (toxinok), és minden egyéb feloldható, semlegesíthető, vagy megsemmisíthető mérgektől (Ama állapot), és a nyákos, hurutos állapotoktól (Kapha). Erős fertőzés esetén, az eredményesség érdekében, nagy mennyiségben kell fogyasztani, 5-6 gerezdet.

Megelőzésként is hat az influenzavírus okozta fertőzésekkel szemben. Bevált spanyolnátha esetén.

Torokgyulladás, garathurut, felső légúti megbetegedések, gége- és fülbajok esetén olajban tartott felaprított fokhagymát alkalmazhatunk, napi 3-5 evőkanállal szopogassunk el belőle. Minden meghűlés esetén alkalmazható, a további bakteriális felülfertőződést is megakadályozhatjuk vele (tüszős mandulagyulladást, tüdőgyulladást, fülgyulladást, arc- és homloküreg gyulladást, szívbajt, hörgőtágulatot stb.).

„Influenza elleni borunk” egyik gyógynövénye legyen.

A-, D-vitamin tartalmát zsíros anyaggal együtt tudjuk jól érvényesíteni. B1-, B2-, C-vitamin tartalma vizes közegben nyerhető ki jobban. Sok nyomelemet, és mindkét nem számára megfelelő hormont tartalmaz. Napi népgyógyászati adagja 3 gerezd.

Túlzott használata esetén, hevítő természete megronthatja a vért, előidézhet, vagy súlyosbíthat vérzéseket, szellemi tompultságot okozhat (vérnyomáscsökkentő és kéntartalma miatt), irritálhatja a nemi (reproduktív) szerveket. Antibiotikus hatása a szervezet saját baktérium tenyészetét is károsítja, ugyanúgy, mint a gyógyszerek.

gyömbér használható megfázások, influenza, légcsőhurut, ízületi gyulladás, fejfájás, esetén. A gyömbér az egész szervezetre összehangoló és gyógyító hatással van. Minden betegség esetén használható. Kívülről massza vagy krém alkalmazásával, valamint tea vagy por bevételével elsőrangú.

Jót tesz megfázás miatti menstruációs görcsök esetén is. Ízületi gyulladások, fejfájás esetén is nagyon jó fájdalomcsillapító hatású, mind massza, mind meleg ital formájában. Eldugult, nehezen ürülő orrváladék esetén a porított fűszert alkalmazzuk, krémbe vagy zsírba téve. Ezt a masszát kenjünk az orrlyukba, az orrfelszínre, a homlokra, és arcüregre. Felsebesedett orrnál, már ne az orra, hanem inkább köré kenjük.

Óvatosan alkalmazzuk gyulladásos bőrbetegségek, magas láz, vesebántalmak, vérzések és fekélyek esetén, erősen hevítő hatása miatt.

A koriander használható húgyúti fertőzések, égő húgycső, hólyaghurut, kiütések, égési sebek, torokfájás, hányás, emésztési nehézségek, allergia, szénanátha, magas vércukorszint, reuma, gyulladások esetén. Tibetben a Tbc és a láz ellenszere.

Használata nagyon ajánlott, mivel a három alaphatást (epe – Pitta – tűz; nyálka – Kapha- víz; szél – Vata – levegő; a levegőn itt az összes keringést kell érteni) egyensúlyba hozza a szervezeten belül.

Hasmenés és vérhas (dizentéria) ellen jó hatású. Enyhe görcsoldó tulajdonsága is van. Hányinger, hányás esetén is alkalmazzák. Teakeverékben kismamák is ihatják reggeli rosszulléteikre, vagy teltség érzetükre. Főleg a légzőszervek, a tüdő vagy mellhártya megbetegedései, rendszeres visszafertőződése, gyengesége esetén minden teakeverékbe rakható.

Alkalmazható a vizeletkiválasztó rendszer hurutos megbetegedései és fájdalmai esetén. Előnye, hogy a vesét nem izgatja. Azonnali tüneti kezelésre alkalmas, fejfájásnál és hideg végtagoknál. A vérre felmelegítő hatást gyakorol.

A mag pora külsőleg zsírba vagy krémbe keverve gyulladt felületek, izomláz, ízületi gyulladások, reumás tagok, mindenféle fájdalmak helyi kezelésére alkalmas. A legjobb, ha porát más porokkal együtt belekeverjük krémbe, és pár napig így hagyjuk állni. Nagyon jó fájdalomcsillapító, és a duzzanatokat, gyulladásokat is apasztja.

Sebes felületen ne alkalmazzuk. Tehetünk hozzá gyömbér port is, kevés erős paprika szeszt, mustármagot. Ha kálmosgyökér porát is teszünk hozzá, egyszerre ne készítsünk belőle sokat, mert hamar romlik. Hűtőben tároljuk.

Magjának őrleménye csípős fűszerként a curry fűszerkeverék alkotórésze. Nem ajánlott idegszövet-pusztulással együtt járó túlzott soványság esetén. Sovány testalkatú emberek (Vata) csak kúraszerűen, vagy csak külsőleg használják. A mag túlzott, vagy hosszú ideig való fogyasztása egyéni érzékenységet, fejfájást válthat ki.

(Alábbi részében a kömény, a kurkuma, a lestyán, a majoránna, a metélőhagyma, a mustár, a torma, a pirospaprika, a sáfrány, a rozmaring, a szegfűszeg, valamint a szerecsendió jótékony hatásait ismertetjük.)

* * * * * * * * * * * *

A sima fűszer kömény hatása és felhasználása ugyanaz, mint a korianderé. Fertőtleníti és erősíti a vesét. Vesekő teák alkotórésze.

Nehéz vizelés esetén vizelet kiválasztást fokozó hatása nyújthat segítséget. Vizeletürítés közben fellépő égő érzést okozó fájdalmaknál, egyéb vizelési problémák esetén korianderrel együtt használjuk. A húgyutakra fertőtlenítő, görcsoldó.

Torokgyulladás és köhögés esetén meleg teáját ihatjuk, langyosan gargalizálhatunk vele. Fertőtlenítő és köptető hatású. Megfázás esetén teájának fogyasztása megelőzi a nyákok letapadását a hörgőkben, a tüdőben. Teája a mellkasra, pakolásként is felrakható, vagy a torok köré, meleg borogatásként. Őrölve krémet is készíthetünk belőle, vagy kevés olajban felmelegítve, ruhába itatva használhatjuk, bármely felületen. (A felsőruha védelmére, tegyünk fölé nejlon zacskó darabot is.)

A kurkuma használható emésztési nehézségek és fertőzések, köhögés, garathurut, ízületi gyulladás, vérképzési zavarok esetén.

Szinte mindenre kiterjedő, különleges hatású gyógynövény, mint a gyömbér, és a fahéj.

Alkalmas a vér mérgezettségére, a vérsejtek életképességére, és az egész rendszer megújulására is. Melegíti és tisztítja a vért. Vérserkentő hatású, anélkül, hogy a vérnyomást befolyásolná. Hideg végtagok, erős legyengülés esetén, melegítő hatása segíti a beteg közérzetének javulását.

Természetes antibiotikum, főleg krónikussá vált fertőző betegségek esetén jól alkalmazható.

Indiai gyógyszerként használják mint gyulladáscsökkentőt, szemvizet, hűlés és bőrbajok

ellenszerét. A curry nevű indiai ételízesítő része. Tibetben általános méregtelenítő, “súlyos betegségeket gyógyít, hűti és mozgatja a vért meg a levegőt”.

Forró tejbe téve porát, önállóan is nagyon finom. Forró ízben, egyéb fűszerekkel nagyon finom “ál-levest” készíthetünk belőle. Kellemes fűszer, és a curry fűszerkeverék alkotórésze is.

Nagy adagban, használata kismamáknak, szoptató anyáknak és gyermekeknek nem ajánlott.

Az angyelikához hasonló anyagokat tartalmaz a lestyán (Levisticum officinale, Umbelliferae, Levistici radix) gyökere és levele, és magja is. Hasonló a felhasználási területe is. Főleg teakeverékekben alkalmazzuk. Külsőleges és belsőleg használata csökkenti a kóros izzadást. Az angyelikával ellentétben, vérhígító tulajdonsággal bír. Likőripari és konyhafűszer.

Baktériumölő, köptető, vértisztító tulajdonsága alkalmazható influenza, hörghurut, tüdőhurut, megfázások okozta tünetek esetén. A tüdőn keresztüli kiválasztódását minden légzési nehézség és a tüdőt és a hörgőket érintő megbetegedés, idült légcső- és hörghurut esetén érdemes kihasználni.

Mellkasi elhurutosodásnál, nyákos tüdő- vagy mellhártyában, önmagában, vagy teakeverékekben alkalmazzuk. Az egész mellkasra borogatás is tehető tinktúrájából vagy teájából. Mézben eltéve, időskori elhurutosodás és gyengeség esetén értékes erősítőszer. Dezodoráló hatású. Elősegíti a bőr kipárolgását, és a bőr tisztátalanságait belülről tisztítja. Nagy mennyiségben használni nem ajánlott.

majorannának izzasztó, vízhajtó és idegnyugtató hatása van. Használható friss és szárított állapotban, mint tea. Görcsoldó, szélhajtó, étvágygerjesztő, köhögéscsillapító és nyákoldó hatása jól ismert. Meghűlés idején az orrdugulást megszünteti, hogyha a belőle készült kenőcsöt az orr belsejébe és környékére kenjük. Bedörzsölőszer formájában reumás fájdalmak enyhítésére alkalmazzák. Ha huzamosabb ideig fogyasztunk majoránnateát, az arra érzékenyeknél fejfájást okozhat.

Egyes források szerint a kisgyermekek náthájának kezelésére használt majoránnakenőcs a bőr depigmentációját – bőrfesték-hiányt – idézheti elő. Magas vérnyomásúaknak nem ajánlott.

A metélőhagyma gyógyítja a vesét és az erekre van jó hatással. Friss állapotban használható a konyhában, folyamatosan naponta, levesekbe, mártásokba, kenyérre, salátákhoz és tojásételekhez. Hatása inkább a vöröshagymáéhoz hasonló, de olyan erős, mivel itt csak a levélzetet alkalmazzuk. Teát ebből is lehet készíteni gargarizáláshoz, vagy kortyolgatva fogyasztva.

mustár és a torma. Mindkettőt inkább fűszerként ismerjük. Egyiknek a magját, másiknak a gyökerét alkalmazzuk, mégis legfontosabb hatóanyaga mindkettőnek a szinigrin nevű glikozida, nagy hatásterületű antibiotikum, amely elpusztítja a baktériumokat vagy gátolja a szaporodásukat. Illóolaja is baktérium- és gombaölő (fitoncid) tulajdonságú. Már évszázadokkal ezelőtt őrölt mustármagot kevertek az agyhártya-gyulladásban szenvedők fürdővizébe vagy tormás borogatással keresték kétségbeesetten a hatásos szert a mellhártyagyulladás, a tüdőgyulladás ás a mandulagyulladás ellen.

A mustárolaj a bőrön át behatol a testbe, elpusztítja a baktériumokat, s végül a vizeletben található meg. A torma és a mustármag tehát perkután (bőrön át) is fejt ki antibiotikus hatást.

Népgyógyászati javallatai és receptjei:

Nátha: tormát reszelnek, kis dőre pohárral letakarják, s amikor a nagy ereje már elment, beleszagolnak, inhalálnak. Gyakran alkalmazzák köhögés, légcső- és hörghurut, influenza esetén: háromszor napjában 1 kávéskanálnyi mézzel kevert, reszelt tormát v. tormateát kell fogyasztani.

A reszelt, ecetes torma könnyíti a légzést, a felköhögést elősegíti. A mézzel kevert torma elfolyósítja a sűrű, tapadós nyálkát, csillapítja a köhögést. Ez a gyógyító hatás nemcsak hurutra szorítkozik, hanem asztmatikus állapotokban is kedvező, a tüdőn át való illóanyag kilégzése által.

A múlt században váltóláz (malária) ellen is tormás bort, tormás pálinkát ittak. 1 liter pálinkába 3 evőkanál reszelt tormát, egy deci mézet tettek, üvegben lekötve 9 napig meleg helyen érlelték, azután 3×1 evőkanálnyit vettek be belőle naponként. Ezt régebben még tüdőbaj ellen is hatásosnak találták. Mindezek a gyógymódok a torma fitoncid hatásán alapulnak.

A hólyag- és vesemedence-gyulladás gyógyszere: háromszor napjában egy evőkanálnyi frissen reszelt, egy kevés borecettel és mézzel kevert torma (egy csapott evőkanálnyinál többet nem ajánlatos bevenni, mert a vesék túlingerlésével ártalmára lehet annak, akinek gyengébb a veseműködése).

A torma külsőleg alkalmazva a felületi szövetekben hisztamint szabadít fel, ezáltal a testfelület vérellátása fokozódik, mert az ereket tágítja, fájdalomcsillapítóul is hat helyi gyulladások esetén.

Népi receptek:

Reszelt torma tiszta ruha közé téve (vászonzacskóba) derékfájás ellen; üvegbe ecetet öntenek a reszelt tormára: izomfájdalom (izomgyulladás) bedörzsölő szer. Feldarabolt tormagyökér főzetével először gőzöl, azután megfürdik benne a beteg. Torma, ecet, liszt összekeverve, ruha között: ízületi fájdalom enyhítésére. 10-15 percig, illetve égésérzésig maradjon rajta. Fejfájás ellen frissen reszelt torma (pép) kendőben a tarkóra helyezve. Vigyázat! Túl nagy adagban, túl hosszú ideg alkalmazva, a bőrizgató hatás a hólyagképződésig fokozódhat.

Jó torokbántalmak és reuma ellen. Hasonlóan az antibiotikumokhoz gyulladásgátló hatása van. A konyhában mártásként, húsokhoz, burgonyához, halételekhez, almával, tejföllel keverve finom kiegészítő.

Bor készítése:

A felnyitott borba szegfűszeget és szegfűborsot, ánizst, fahéjat, citrom- és narancshéjat és mustármagot, vagy koriandermagot tegyünk. Kössük le, és melegen tartsuk két hétig. Szűrjük át, és dugaszoljuk le. (Fogyasztására vonatkozóan, remélem, kell tanácsot adnom.:))

Az erős pirospaprika serkentő, fájdalomcsillapító, nyálkaoldó, vértisztító, helyi vérbőséget okozó (bőrvörösítő), hajszálértágító hatással rendelkezik. Használható arcüregi pangás, idült meghűlés, vérkeringési elégtelenség, reuma és ízületi gyulladások, izommerevség esetén. Erőteljesen serkenti a vérkeringést, szünteti a hideg érzést. Meghűlések, lázas állapotok, hideg végtagok, lehűlés esetén, vérserkentés, vérmelegítés, izzasztás céljára forró levesben, borban, külsőleg krémben bedörzsölőként, nagyon jó. Külsőleg szeszes kivonatát vagy olaját használhatjuk.

A sáfrány használható reuma, szemgyulladás, légúti megbetegedések, köhögés, asztma, vese megbetegedések, idült hasmenés esetén. A sáfrányt csak az elsősegélynyújtás, és a nagy fájdalmak kibírásának esetére ajánlott használni, széleskörű helyettesítője a kurkuma. Megújító, és minden energetikai rendszert érintő hatásuk megegyezik.

Fő felhasználási területe Európában a szembetegségeknél, a görcsös köhögésnél és a hasi kólikánál volt.

Megfelelő köptetőként, fájdalomcsillapítóként. Torokfájdalom, garat, vagy hörgők hurutossága, mandulagyulladás esetén jó forrón fogyasztjuk, kortyonként. Tejjel készítsük el. Ha tapadós, nehezen felköphető hurutunk van, akkor csak vízzel vagy borral készítsük, mivel a tej csak fokozza a letapadást.

Gyulladások, mirigymegvastagodások, gümők és gyulladások esetén kenőcsöt készítsünk belőle, és így a felületre alkalmazzuk. Alkoholos kivonatát borsmenta vagy kámfor illóolaj hozzáadásával, köszvény, ízületi gyulladás, és ebből fakadó bénulás, valamint fagyás esetén bedörzsölőként használjuk.

Tibetben láz- és vérzéscsillapító, tüdőbaj, ízületi panaszok, köszvény, szembajok, gennyedés, szívpanaszok, ideges zavarok, hátfájás, légzési nehézség, gyomorfájás, húgyúti panaszok, májgyulladás, járászavar elleni, legendás ősi gyógyszer.

Erős hatású szer, használata óvatosságot igényel! Nagy adagban mérgező! A sáfrányt önmagában nem nagyon alkalmazzák, hánytatógyökérrel és hashajtóval keverik, hogy ne lehessen túladagolni, viszont fűszerként grammnyi mennyiségben kapható a boltokban is. 5-6 bibécskét alkalmazzunk egy alkalommal. Terheseknek és gyermekeknek tiltott!

rozmaring fő hatóanyagának nagy része fahéjsavszármazék, cserzőanyagok, flavonok. Ezért sok tekintetben teljesen felcserélhető a fahéj helyettesítésére. Vizelethajtó tulajdonságú, egyben fertőzés elleni hatóanyagai révén vesefertőtlenítő hatású is. Teaként fogyasztva kismedencei vérbőséget okoz. Pakolásként bármely testrészre ugyanilyen hatást gyakorol, és egyben fájdalomcsillapítás is végezhető vele. Bedörzsölőként gyógykrémek, gyógyolajok készíthetők belőle, de szeszben, borban is jól elkészíthető.

Nagyon jól alkalmazható meghűlések esetén a légutak váladékainak fellazítására. Köptető teakeverékek alkotórésze. Mindenkinek megemeli a vérnyomását, ezért magas vérnyomásúaknak nem ajánlott. Várandósság alatt fogyasztani tilos!

szegfűszeg serkentő, fertőtlenítő, nyálkaoldó, fájdalomcsillapító hatással rendelkezik. Használható megfázások, köhögés, asztma, hányás, légcső- és gégehurut esetén. A tüdő és a gyomor hatékony, különleges ízanyagokat és illóanyagokat tartalmazó serkentőszere. Szünteti a meghűlést és fertőtleníti a nyirokrendszert. Kandiscukorral együtt eredményesen gyógyít megfázásokat, köhögést. A torok-csakra (az Ádám csutkánál található) és a hozzá tartozó tüdő, hörgők és hangképző szervek, száj, torok, hallás, szaglás, ízlelés, beszéd gyógyítója. Készen kapható illóolaja párologtatva frissítő, közérzetjavító, levegőt fertőtlenítő hatású. Irritáló lehet, igen hevítő. Óvatosan alkalmazzuk.

szerecsendió fájdalomcsillapító, hőháztartás szabályozó, az egész testet felfrissítő, érserkentő, ízjavító tulajdonságokkal rendelkezik. Használható nehéz légzés, általános gyengeség, megfázások, hideg végtagok, általános lehűlés esetén. Illóolaj formájában, készen is kapható. Ebben az esetben győződjünk meg róla, hogy belsőlegesen is alkalmazható-e. Általában az igazi illóolaj drága, de belőle csak cseppek kellenek. Használható nehézlégzés, légzéskönnyítés, általános gyengeség esetén. Megfázásokra és a testrészek felmelegítésére. Csak kúraszerűen és kis adagokban alkalmazható.

* * * * * * * * * * * *

Fentebb a fűszernövényeket hívtuk segítségül meghűlésünk és az ezzel járó kellemetlenségek leküzdésére, most pedig – még mindig a megfázásoknál maradva – lássuk, hogy a leghétköznapibb anyagok mikre képesek. Mit tehetünk gyógyulásunk érdekében a kamrában, a boltban kapható zöldségek, egyéb élelmiszerek segítségével?

burgonya C-vitamin forrás. A gyomorhurut a gyomorfekély és a bélgyulladás gyakori oka ellen hat. A nyers burgonyalé atropinhoz hasonló, görcsoldó, gyomorfájást csökkentő és szüntető hatóanyagot is tartalmaz.

Az európai népi orvoslás javallatai és receptjei: „fejforróság” és fejfájás (migrén) esetén nyers krumpliszeletes borogatás a halántéktájra; fagyott tagokra összetört, meleg, főtt krumpli. Forró vízzel leöntött nyers krumpli levében fürdetik a fájdalmas, reumatikus tagot, vagy meleg, főtt krumplival gőzölik és helyileg ezzel melegítik a fájdalmas részeket.

A nyers reszelt burgonya talpra kötve lázcsillapító, szemre téve pedig enyhíti a szemgyulladást.

Cukron, dextrinen, keményítőn, aminosavakon, alma- és tejsavon és C-vitaminon kívül bőr- és nyálkahártya-védő A- és F-vitamint is tartalmaz, a bőrelváltozásokra ezért fejthet ki kedvező hatást.

A nyers burgonyalét sárgarépalével keverve, kis mézzel ízesítve torokgyulladás, garatgyulladás esetén, vagy köhögésnél alkalmazzuk. Melegen, vagy hidegen, ruha közé téve a fennmaró rostanyagait, felköthetjük a nyakra, vagy felrakható a mellkasra borogatásként. De szintén kis mézes vízzel összekeverve, csemegeként el is fogyaszthatjuk.

Nagy káliumtartalma miatt vízhajtó hatású. A rossz szívműködés javulását hozhatja kiegészítő kúraként, ha nyers levéből reggel éhgyomorra 1 dl-nyit fogyasztunk több héten keresztül. Lázas állapotban mindenképp ajánlott a szív védelméről ilyen formában is gondoskodni.

cekla02cékla kiemelt hatása elsősorban a rákterápiákban van, de ezzel most nem foglalkozunk. Az összes növény közül a hagymán kívül a céklának a legnagyobb a szilíciumtartalma (100 g-ban 20,6 mg). Ez azért nagy jelentőségű, mert a szilícium révén a szervezet védekezőképessége igen nagy mértékben fokozható. Nyers céklalé vagy nyers céklareszelék hatására a szervezet védekezésében vezető szerepet játszó sejtek, a nyiroksejtek (limfociták), a plazmasejtek és a falósejtek felszaporodnak.

Klinikai gyakorlat alapján javaslata: 3/5 rész cékla, 1/5 rész sárgarépa, 1/5 rész zellergumó átszűrt présleve. A céklakúrát húsmentes étrend kísérje. 1 kg céklából normál körülmények között 700 ml lé nyerhető.

A népi orvoslás a nyers lét éppúgy, mint a reszelt, nyers, salátakészítésre használt gumót, vizelethajtónak (húgykiválasztónak), vérképzőnek és vértisztítónak tartja. Előnyös a gyenge tüdejűek, gyulladásra hajlamosak és tartós rekedtségben szenvedőknek, de a sebgyógyulást is elősegíti. Ezeket az alkalmazásokat kémiai vizsgálatok is igazolják.

A cékla nemcsak szilíciumot, hanem számos egyéb ásványi anyagot és nyomelemeket is tartalmaz: káliumot, kalciumot, foszfort, ként, jódot, vasat, rezet, mangánt, rubídiumot, céziumot. A-vitamin, B1, B2, C és P vitamin is található benne. B-vitamin-komplex tartalma 300 gramm/100g.

cékla nemcsak a sejtlégzést aktiválja, a védekező sejtrendszert és a vérképzést serkenti fokozott működésre, hanem javítja az idegműködést és az emésztést is. Heveny lázas megbetegedések (influenza, hűléses betegségek) esetén is ajánlatos fogyasztani.

Kiegészítő kúraként alkalmazva kedvezően befolyásolja az idegbetegségeket is.

Fogyasztásánál ügyeljünk arra, hogy a fogzománcot károsíthatja, ezért a kinyert lét érdemes szívószál segítségével fogyasztani. Pép formájában vagy darabosan, egyéb élelmiszerrel fogyasszuk el a fogak védelmére.

A diótermés édes ízű, meleg hatású gyógyélelmiszer. A dió gyümölcse erősítő, súlygyarapodást elősegítő tulajdonságú. Mint ilyen, megkötés nélkül fogyasztható, akár magában, akár levesekben. A dió erősíti az idegeket, és talpra állítja a legyengült embert.

Azok a májbetegek, akik nem fogyaszthatnak zsíradékot, a diót nyugodtan ehetik, mert serkenti a máj működését. A máj a méregtelenítés egyik legfőbb szerve.

Fülfájásnál, a dióból kipréselt kis mennyiségű olajat a fülbe cseppentsük bele. Feloldja a lerakódott zsírt, azt ki is folyassza. A gyulladást okozó baktériumokat felszámolja. Nagyon hamar gyógyít.

Olaját, pépjét, kelések és daganatok érlelésére, vagy felszámolására is alkalmazzák.

Segít megvédeni a szívet a betegségektől. Idegnyugtató hatása is van. Tejben főzve nyugtató-altató hatású. Mézben a diódarabok összeérnek és meghűlés, torokfájdalom esetén használhatók.

Legújabb kutatások kimutatták, hogy fontos szerepe van a rák gyógyításában is. Napi ajánlott adagja 15 dió, 3-szori, főétkezések utáni elrágcsálással, 5-5-5 dió.

A dióbél általános kémiai összetétele:

Nagyon kevés vizet, 15% fehérjét, 63% olajat, 14% szénhidrátot, 4 mg% Na sókat, 545 mg% K-ot, 70 mg% Ca-ot, 430 mg% P-t 4 mg% A-vitamint, 0,35 mg% B1-vitamint= Tiamin, 0,1 mg% Riboflavint= B2-vit., 1 mg% Niacint= B3-vit., 15 mg% C-vitamint tartalmaz.

A Dió termése zsírosolaj tartalmú – linol és linolén, izolinolén és telítetlen zsírsavból áll (omega3). Juglont, A, B1, B2, B5, B6, B7 (H-vit.), C- E-vitamint tartalmaz. Minden dióbél, eltérő arányokban, de tartalmaz kalciumot, káliumot, vasat, magnéziumot, foszfort, rezet, cinket, nátriumot, mangánt is.

 Értékes növényi fehérjeforrás.

dióbél fogyasztása csak kis adagokban ajánlott. A dióbél egyesek nyelvét, szájnyálkahártyáját irritálhatja, viszketést és a szájban kiütéseket, kimállást és aknét hozhat létre.

A fejes káposztát eredetileg állattakarmányként termesztették, illetve a vadon nőtt egyedeit gyűjtötték. Későbbi nemesített fajtái kerültek be előbb a szegényebb emberek, majd később az általános élelmezésbe. Ajánlottabb inkább savanyított formában, vagy nyersen fogyasztani. A kelkáposzta jobban megfelel emberi tápláléknak, mint a fejes képoszta.

savanyú káposzta nagy C-vitamin tartalmú. 1 kg savanyú káposztából kb. 500-600 ml lé nyerhető. Meghűlés, vagy járvány idején ajánlott akár napi fogyasztása is ennek a mennyiségnek.

Külsőleg bedagadt, fájó térdre, derékra: bármelyik káposzta leveleit felmelegített állapotban lekötjük a felületre, (vasalóval is fel lehet melegíteni ruha között), majd a még egy ruhával lefedjük és melegen tartjuk.

A lenmag hatását az emésztőrendszeren, a légzőszerveken (és a bőrön), a vizeletkiválasztó rendszeren keresztül fejti ki. Használható asztma, idült bronchitis, tüdőgyulladás, gyomor és bélgyulladások, húgyúti fertőzések, hasmenés, lesoványodás, lábadozás, daganatok esetén. Hasonló tulajdonságú, mint a szezámmag.

Lecitint, növényi zsírt, egy fajta omega-3 zsírsavat, és fehérjét tartalmaz. A hidegen sajtolt szezámmag-olaj és a lenmag-olaj használata nagyon ajánlott mind megelőzés, mind betegségi tünetek előfordulása esetén. Az idegek ingerületátvitelében nagy szerepet játszik. Sclerosis multiplex esetén napi három evőkanál olaj fogyasztása javasolt.

A lenmagot nyálkaoldó és lágyítószerként hurutos megbetegedésekben mézzel összefőzve fogyasztjuk. Száraz, irritáló köhögés esetén jó szolgálatot tesz bevonó képessége. Napjában többször igyunk forró vízzel leöntött teájából egy-egy kortyot. A leforrázott lenmagot kevés mézzel el is fogyaszthatjuk.

Jó erősítőszere a sovány testalkatú egyéneknek, a vastagbélnek és a tüdőnek. Szilárdítja a tüdőszövetet és elősegíti a tüdő savóshártyáinak gyógyulását. Krónikus, szövetpusztulással járó tüdőbajokra kiváló. Tüdőerősítőként édesgyökérrel kombinálható.

A gyermekek, de a felnőttek, és az idős emberek is szívesen fogyasztják a következő keveréket: 1 evőkanál (kókuszreszelék) mák, 1 evőkanál mazsola, 1 evőkanál szezámmag vagy lenmag, 1 teáskanál baracklekvár. Ezt öntsük fel 1-2 dl langyos vízzel. Kis ideig hagyjuk állni, hogy megduzzadjon. Erős székrekedés esetén reggel és este fogyasszuk. Egyéb esetben csak lefekvés (és fogmosás) előtt. Aki tejet fogyaszthat, tejjel is készítheti. Cukorral, fahéjjal ízesíthető. Belek szelessége esetén okvetlenül az 1 evőkanál mákszemet tegyük hozzá. Magként való bevétele enyhe, de megbízható hashajtó is.

Cukorbajosoknak, a megszokott gyógyszerek szedése mellett, a hirtelen megnövekedett vércukorszintet segíti levinni. Erre a célra csak alkalmanként fogyasztható. Természetesen a diétát tartsuk be.

A vese, húgyhólyag és húgyvezeték gyulladásai esetén is jó felhasználni fájdalomcsillapító és lágyító tulajdonságait. Ilyen esetben nagy mennyiségben használjuk, hogy a nyálkahártyákat védje a savassá vált vizelet maró hatásától. Maga a lenmag lúgos kémhatást gyakorol. A vese húzó fájdalmai esetén, valamint hólyaghurut és hólyagkő esetén a tartós fájdalmak enyhítésére nagyon jól alkalmazható. Mind porként, mind teaitalként fogyaszthatjuk.

Természetes fehérjét és kalciumot tartalmaz. Táplálék-kiegészítőként napi fogyasztásra alkalmas. Vegetáriánusok rendszeresen fogyasszák. A lenmag kenyérbe, süteménybe is belesüthető. Aki akarja, le is darálhatja, így tegye a süteménybe. Tápláló, erősítőszer legyengült állapotokban.

Borogatóként helyi vérbőséget okoz, tágítja az ereket, lazítja a szöveteket, fájdalomcsillapító hatású. Reumás és gerincbántalmak esetén porából készítsünk masszát, ezt kenjük ruhadarabra, így rakjuk a felületre. Vizes kivonatát gyulladásos testrészek hűsítésére is alkalmazzák. Vizes kivonata, vagy teája már nem okoz erős vérbőséget, hanem lágyító és nyugtató.

Ellenjavallata nem ismert. A mag evése colitis esetén nem ajánlott. Egyéni érzékenység, főleg olajának használata esetén felléphet. Komoly székrekedés esetén nem hatásos, növelheti a pangást a remesebélben, inkább használjunk gyógynövényes beöntést, vagy a teakeveréket.

mák teaként megfőzve, melegen, lassan kortyolgatva, bevonja a légcső hártyáit, és nyugtatja azt. Köhögés, torok- és hörgőgyulladás esetén igyunk egy-egy teát belőle, görcsoldó és összehúzó hatása, enyhe fájdalomcsillapító hatása miatt. Mákból és lenmagból, kevés ziliz porral megfőzve pépet főzhetünk, melyet a melltájék minden gyulladásos megbetegedése, hurutossága esetén alkalmazhatunk, éjszakai borogatásként. Mellhártyagyulladás esetén kiegészítő borogatásként alkalmazható, felváltva más borogatásokkal.

Szorulás esetén lazítja a széklet állagát. Hasmenés esetén, pedig összehúzó hatása nem engedi a bélfal további renyheségét. Aszerecsendió a vastagbélre van hatással, együtt alkalmazva a két gyógynövényt a teljes bélrendszerre ható összetételt kapunk.

Fűszerként is fogyasztható, hüvelyesekkel együtt főzve, ellensúlyozza a gázképződést, és a bab, zöldbab, borsó finom, laza lesz tőle.

A növény megsértett gubójából nyert nedv az ópium, mely erős kábítószer. Az érett, fekete kis magvak ilyen jellegű hatással nem rendelkeznek, nyugodtan fogyaszthatók.

Ne használjuk rendszeresen gyomorhurut, vastagbélhurut esetén. Nagy mennyiségben álmosságot okoz, csak alkalmanként fogyasszuk, ugyanis hosszú távon való használata tompítja az elmét, rontja a felfogóképességet.

honey (1)A méz fontos terapeutikás hatása antibiális tulajdonságában rejlik. A méz legismertebb tápláló és gyógyító hatása az erősítés. A méz monoszaharidokból áll, amelyek azonnal felszívódhatnak, rögtön a véráramba kerülhetnek. A kimerülést gyorsan, hatékonyan meg lehet szüntetni mézzel.

Súlyos és hosszan tartó száj- és garatgyulladásnál naponta egy kanál mézet ajánlunk, amit sokáig kell a szájban tartani. A sűrű, főleg kristályos méz mandulagyulladásnál baktériumölő, gennyeltávolító és gyulladáscsökkentő hatású.

A gyomorban a méz stabilizálja a savháztartást. A méz segíti az emésztést. A máj ellátása elősegíti például a méregtelenítést, így felbecsülhetetlen jelentősége van például gomba- mérgezés, altatás utáni méregtelenítés és egyéb mérgezések esetében.

méz nem csak a májra, hanem a vesére, a húgyhólyagra és a hasnyálmirigyre is kedvező, védő hatást gyakorol. Ez lehetővé teszi, hogy a cukorbetegek az engedélyezett szénhidrátbevitel határain belül mézet fogyasszanak és ezáltal olyan anyagokhoz jussanak, amit másból nem kaphatnának meg.

Japán orvosok állítják, hogy a méz elismerten javulást biztosít az emésztési betegségek, bőrbetegségek esetében, javítja a légzőszerveket, a keringési szerveket, idegeket, érzékszerveket, fogakat, az anyagcserét stb. Bolgár orvosok is elismerik a méz baktériumellenes, nyálkaoldó, érzéstelenítő, gyulladásellenes, biológiailag immunizáló, regeneratív, szívserkentő, nyugtató, idegerősítő hatását.
Nem csak szájon át, hanem aerosol és elektroforézis útján is visznek be a szervezetbe szükséges mézmennyiségeket. Eddig 15 000 páciensnél kezelték a légzőrendszer bizonyos betegségeit (orrnyálkahártya gyulladás, torokgyulladás, orrmelléküreg-gyulladás, gégehurut, légcsőhurut, hörghurut) úgy, hogy a páciensek 92 százalékban visszanyerték egészségüket.

 Magyar tapasztalatok a méz gyógyhatásáról

Ha a kisgyerek köhögött, hólyagpapírra mézet kentek és a mellkasára borították. Valahol mézet és zsírt kentek egy rongyra és azt tették a beteg mellére. Egyes helyeken mézes tormalevelet vagy dohánylevelet tettek arra a helyre, ahol a tüdőszúrást érezték. A mézes borítást 1-2 óráig kellett azonos felületen tartani.

Kenőcsöket, flastromokat úgy készítettek, hogy mézet kevertek össze tört lenmaggal vagy gabonaliszttel és tojássárgájával vagy lenmagdarával és tejjel vagy viasszal és zsírral vagy viasszal és vajjal. Ezeket a keverékeket rákenték a torokra (kívülről), kelésekre, daganatokra, gyulladásokra. Tiszta mézzel kenték be az égett vagy forrázott sebeket.

Az emésztés javítására és gyomorfájás ellen javasolták, hogy reggel színmézet egyen a beteg, vagy itala meleg-tejes méz legyen. Lázas betegnek híg mézet adtak inni.

Legáltalánosabban a mézet megfázás, köhögés, rekedtség ellen használták. Ették magában és teában vagy tejben feloldva. Javasolták a mézet gyomorhurut és emésztési zavarok ellen, idegesség megszüntetésére, köhögés, rekedtség, vérszegénység, sápkór, sárgaság, asztma és álmatlanság ellen, de súlyosabb esetekben is hasznosnak találták ezt a legtömegesebb kaptárterméket.

mézes pálinka készítéséről Reguly Antal nyelvtudós (1857) is megemlékezik. Az egykor híres mézsör fogyasztását is nagyon egészségesnek tartották. A mézbor az ünnepek, nagy összejövetelek itala. A mézbe bármely gyógynövény friss állapotban belekeverhető, és vivőanyagként használható.

Nemesszeghy Kálmán (1909) szövegének egy részét szó szerint közlöm és ajánlom az olvasó figyelmébe:

„A méznek használata sokféle betegségből kigyógyította az embert, sőt még olyan esetek is fordultak elő, hogy akinél a gyógyszer nem használt, a méznek az élvezete állította helyre az egészségét.”

„Kiknek sok és hangos beszéddel jár hivatásuk teljesítése”, hogy napközben többször fogyasszanak tiszta mézet vagy mézzel ízesített langyos vízzel öblögessék a torkukat.”

Méz hasmenés ellen

Mézbe vegyítsünk finomra törött muskat-diót és finomra törött fahéjat, ebből a szükségeshez képest vegyünk be.

Méz rekedtség ellen

2 tojássárgáját keverjünk össze 2 evőkanál mézzel. Öntsünk reá fél csészényi forró feketekávét, kavarjuk össze és olyan forrón, ahogy bírjuk, igyuk meg. Ezt naponta legalább háromszor ismételjük meg, együnk naponta többször egy-egy szeletke lépesmézet.

Gégefőbetegségnél és bronchialkatarrhusnál

Legjobban bevált a kakukkfű (thymian) mézzel való használatának gyógyereje. Szamárhurutnál is kitűnő, mivel a köhögési ingert csillapítja, görcsöt csillapító és nyálkaoldó hatása miatt. Vegyünk kakukkfűteát, főzzünk meg egy csészére valót, leszűrjük, teszünk bele egy evőkanál virág- vagy hársmézet és jó forrón igyuk meg. Napjában legalább háromszor kell inni.

Köhögés ellen

Vegyünk egy nagy feketeretket, tetejét vágjuk le, belsejét kalarábéfúró kanállal szépen szedjük ki, mint ahogy a tölteni való karalábénál szoktuk. Egy kis lábasba tegyünk 1 deciliter mézet, pirítsuk meg világosbarnára, vigyázni kell, hogy meg ne égjen, mert akkor keserű lesz. Öntsük azon forrón a retekbe, abban a pillanatban megjegecesedik, később azonban levet ereszt, ezt kell azután naponta többször leinni róla. Ugyanezt megtehetjük vastag sárgarépával is. Ez a legjobb nyálkaoldó és köptető úgy felnőtteknek, mint gyermekeknek.

Limonádé lázas betegeknek

Egy pohárba csavard 1 citromnak a levét, tégy 1 evőkanál mézet hozzá, kavard jól össze, öntsd tele a poharat hideg vízzel. Meghűléskor kitűnő hatású.

Tüdőcsúcshurut ellen

Egy darab tormát, egy bazsarózsagyökeret egyenlő adagban megreszelünk és annyi virágmézet öntünk rá, hogy összekavarható legyen. Meleg helyre tesszük, hogy jól összeérjen, reggel éhgyomorra és este lefekvés előtt egy teáskanállal kell bevenni. Aki türelemmel használja megszakítás nélkül, még a legmakacsabb idült bajnál is sikeres gyógyulást hoz.

Szamár- és hörghurut ellen

Kitűnő gyógyhatása miatt nem győzőm eléggé dicsérni, mert amilyen egyszerű, olyan csodahatású. Gyermekek a legszívesebben beveszik. Két nagy fej fokhagymát megtisztítunk, táblácskán teljesen széjjel zúzzuk, bögrébe tesszük és annyi mézet öntünk rá, hogy könnyen összekavarható legyen. Folytonos kavargatás mellett szép világos barnára megpirítjuk, napjában többször adjunk belőle egy-egy jó késhegynyit.

Torokgyulladás ellen

Főzzünk fél liter kamilla-zsályateát, tegyünk bele 2 evőkanál virágmézet, céklalevet, 1 dkg porrá tört timsót, ezzel naponta többször öblítsük ki a torkunkat.

Forrás

Vöröshagyma az egyik legősibb gyógyító növényünk, fogyasztása kedvező hatással van szív- és cukorbetegekre
Természetes édesítés, egészséges életmód



Hirdetés
Hirdetés betöltése...
Hirdetés