FACEBOOK VÉGNAPJAI JÖNNEK?


Hirdetés

A cím azért lehet, hogy erős, de nem teljesen fikció, és clickbait. Legalábbis szerintem. Hogy miért? Annyi szabályozási, működési, strukturális problémával kell a közeljövőben megküzdenie, a Facebooknak, hogy az egy ekkora cég esetén, akár a “véget” is jelentheti, amennyiben nem tudja venni az akadályokat. A “vég” egyébként nem megszűnéssel fenyeget, ( ez gyakorlatilag már lehetetlen ) hanem súlyos változásokkal, a profit csökkenésével, a tőzsdei árfolyam esésével, a felhasználói szám növekedésének lassulásával ( bár ez egyébként is bekövetkezne ), a 10-15 éve tartó “Facebook láz” eltűnésével!

Vannak egyszerű számok: lassan nincs új regisztráló, hisz szinte már mindenkinek van profilja, aki akart, csinált magának. Akinek eddig nem volt, az ezután sem regisztrál, ha pedig mégis, ő úgysem lesz túl aktív, ezáltal profitábilis a Facebook-nak. Persze idővel mindig jön a következő generáció, de az ő lendületük egészen biztosan gyengébb lesz, mint a miénk volt a “közösségi médiák” indulásakor, hisz akkor teljesen újdonság volt, most már megkerülhetetlen, a társadalom része, vagyis azért már nem a “spanyolviasz”, ahogy szokták mondani.

A másik legnagyobb, és legkérdésesebb probléma pedig a következő: Eddig “jópofa” volt adatokat gyűjteni, kérdőíveket töltetni a felhasználókkal, de ez lassan megváltozik. Az adatvédelem elképesztő ütemben “tör” előre, ami képes lehet megfojtani a közösségi médiákat, hisz nincs még egy platform, ahol ennyi személyes információt lehet megtudni bárkiről.

Ebből, bár nem közvetlenül, de ebből származtatható a kamu hír. Mivel mindenkiről kb meghatározható mit szeret, mi érdekli, milyen nézetei vannak, célzott kamu hírekkel, infókkal simán befolyásolhatóak az emberek. Ez pedig hatalom! Nem is akármilyen! Azt hogy a Facebook pártatlan, ezt muszáj vagyok feltételezni, de ha ez így is van, akkor sem lehet képes önállóan, kontrollálni ezt az elképesztő adatmennyiséget, ha pedig “besegítenek” majd neki a helyi állami szervek, akkor ellenben végképp elveszti semlegességét a felület.

Mi a megoldás? Nincs megoldás! A Facebook idővel nem dönthet önállóan, túl nagy már ahhoz, hogy a saját “kedve” szerint töröljön, engedélyezzen tartalmat, kezeljen milliárdnyi személyes adatot.  Az adott országok, államok szervei sem dönthetnek, mivel ez alapvetően egy magán cég! Kényszeríthetik, de teljes kontrollt úgysem tudnak szerezni, és egyébként is kb ugyanoda jutna a dolog! Pld. ( Magyarország) : FIDESZ dönt, nyilván eltűnnének az ellenzéki tartalmak, MSZP, DK, Jobbik dönt? nyilván eltűnnének a FIDESZ tartalmak. Nos a végeredmény ugyan az! Cenzúra. Mi sem dönthetünk, hisz az kb olyan lenne, mintha a vadnyugaton lennénk, vagy éppen a sötét középkorban! El tudjátok képzelni miket osztanának az emberek ha nem lenne semmi korlát, és kontroll?

Mi egyszerű felhasználok csak annyit tehetünk, hogy megpróbálunk partvonalon maradni, vagyis nem keresni a Facebook “mélységeit”, mert abban biztosak lehetünk, hogy ott már egyre sűrűbbek a kamu, félrevezető, adathalász, átverős, lehúzós tartalmak.  Ééééés ne adjatok meg magatokról minden adatot. Használjátok szórakozásra, kommunikációra a közösségi médiákat, ne tekintsetek rájuk hírforrásként!

 Szerző: diabetika.hu

Hirdetés
Hirdetés betöltése...