Ezért függsz a gyorséttermi ételektől!







Hirdetés betöltése…

Az élelmiszeripar az ízérzékelésünket már-már kívülről ismeri. Tudják , hogy mit és hogyan adjon el vevőinek. Cél a minél nagyobb értékesítés – amivel semmi baj nincs -, egy profitorientált cég ezt teszi minden területen. A probléma inkább a kémiai manipulációval van. Tanulságos cikkünk erről szól.

A triumvirátus: só, cukor, zsír

Nem is gondolnád, de ezek az elemek megfelelő arányban a szervezetünkre olyan hatással van, hogy beindul az örömhormon termelés.  Egy jó élelmiszermérnök tudja ezt, és alkalmazza. Ami örömet okoz, azt később is szívesen választjuk, ez pedig akár függőséget is okozhat.

Íme a General Mills vezetőjének szavai:

“Teljesen kizárt, hogy változtassunk a só-cukor-zsír arányokon, mert annak az lesz az eredménye, hogy kevesebbet ennének a termékeinkből. A részvényesek komoly elvárásokat támasztanak felénk, ezt nem tehetjük meg!”

Minden a marketing

Az egyik reggeli gabonapehely készítő cég kutatásaik alapján növelték a cukrot a termékeikben. A gyerekek pedig pörögtek a cukortól, ami a gyártó úgy kommunikált, hogy megnőtt a gyerekek tanulási képessége.

Az ilyen arányok miatt tud jól esni a sült szalonna, vagy éppen a csoki. Ezek az alapanyagok jutalmazás érzést váltanak ki az agyunkban. A cukor olyan függőségi területeket aktivál az agyban, amelyet különböző tudatmódosító szerek tesznek még meg. Félelmetes, ugye?

Még valami! Unami!

Az unami egy természetben előforduló glutamát, sajnos könnyen elérhető, és szakértelem nélkül használják is. Ez az anyag finomabbá teszi az ételt, de hosszútávon kinyírja az ízlelést. Túlzott bevitel esetén izzadás, fejfájás, mellkasi problémák, vagy érzéketlenség is jelentkezhet a szájban. Ez az úgy nevezett kínai étterem szindróma, nevét onnan kapta, hogy ennek az anyagnak a túlzott használata főképpen ezekre az étteremtípusokra jellemző.

Mi a megoldás?

Tegyünk egy próbát! Próbáljuk ki, hogy napokig, hetekig nem fogyasztunk gyorséttermi étel, csökkentjük a zsír, cukor, só adagokat az otthon főzött ételekben is. Honnan tudod majd, hogy függő vagy? Onnan, hogy ezt csak leírni ennyire egyszerű. A testünk függ ezektől a szerektől, nagyon nehéz lesz megállni, szenvedés lesz. A méregtelenítés viszont hasznos, utána új emberként fogunk újjászületni.

EZÉRT NE DOBJUK EL A DIÓ HÉJÁT!
A BÜKKI FÜVESEMBER – EGÉSZSÉGVÉDŐ NAPTÁRA



Hirdetés
Hirdetés betöltése...
Hirdetés

Tippek, hogy időben megelőzzük az elhízást Rengeteg fogyókúrás recept ismert manapság, de nem feltétlenül kell mindenkinek csontsoványnak lennie. Már nem is divat, és nem is egészséges az önmagunk sanyargatása, csak azért, hogy mindenáron beilleszkedjünk egy a külvilág által kialakított ideálba. De azért nem árt, ha od...
Tévhitek: Olaj, Kenyér, Cukor, Chips, Pattogatot... Számos fórumon olvashatunk arról, milyen élelmiszereket érdemes kerülnünk, melyek azok, amelyeknek nincs helye az étrendünkben. Pedig tudjuk: nincs egészségtelen étel, csak egészségtelen étrend. Szabó S. András, egyetemi tanár, az Élelmiszerfizika Közhasznú Alapítványának kur...
Természetes fájdalomcsillapító fejfájásra sz... Alig akad olyan ember, akinek ne fájt volna már a feje egyszer-egyszer és ne orvosolta volna azzal, hogy bevett egy fájdalomcsillapítót fejfájásra. Sajnos nagyon sokunkban rögzült az az elképzelés, hogy fejfájás esetén beveszünk egy fájdalomcsillapítót és ezzel intézzük el a pr...
Természetes édesítés, egészséges életmód Komoly ellenérzése van az embernek a mesterséges édesítőszerekkel kapcsolatban is. Érdekes módon gyakran napvilágot lát róluk valami csalafintaság.   Egy kis hólyagrák a patkányoknál – de persze ők teljesen mások mint mi, ezért a tanulmányt inkább nem is kell figyelembe venn...
Tanácsok, melyekkel megszabadulhatsz a hasi zsír... A szakértők azt állítják, vannak a testünkön olyan területek, melyekről nagyon nehéz letornászni a lerakódott zsírréteget. Nem meglepő, ha azt mondjuk, egyike ezen „problémás” területek közül a hasi zóna, a combok hátsó része, a toka, illetve a felkar hátsó része. &nb...
Számos gyógyhatása van a szalonnának Amikor a legújabb kutatások kiderítették a hagyományos zsírokat helyettesíteni kívánó új típusú élelmiszereknek negatív hatásuk van, a szakemberek figyelme a színezéket, tartósítószert és E-számokat sem tartalmazó szalonna felé fordult. Kiderült, hogy a szalonna er...
Stevia termesztése otthon Bizonyára egyre többen hallottunk már a STEVIAról. Régebbi cikkünkben olvashatunk erről a csodálatos gyógynövényről: A sztívia (Stevia rebaudiana) Ha szeretünk kertészkedni, a sztívia megjutalmazza erőfeszítéseinket. A talaj előkészítése Jóllehet a sztívia elviseli a ...
Stevia magról nevelése Stevia magról nevelése Egyre többen ismerik meg a csodálatos stevia növényt, ami egyfajta természetes cukor. Készülnek belőle kivonatok csepp, por és tabletta formában is. Ezekről a kivonatokről a napokban olvasható volt egy cikk a BBC-news oldalán, amiben próbálták az ...

Facebook hozzászólás