Keresett kategória: Gyógynövények


Fehér akác, a gyomorsavtúltengés egyik legjobb gyógyszere

akacvirag_3_2

A fehér akác akár a 25 méteres magasságot is elérheti. Virágai fehér színűek, májusban fürtökben nyílnak. Ha valaki gyógyászati célokra szeretné gyűjteni, akkor a legjobb ilyenkor elkezdeni a gyűjtögetést, majd az összegyűjtött virágokat alaposan ki kell szárítani. A megbarnult vagy a fáról lehullott virágokat már nem érdemes összeszedni, mert csak nagyon kevés hatóanyagot tartalmaznak. Az akácvirág számos gyógyhatással rendelkezik a benne lévő hatóanyagoknak köszönhetően. Ilyenek például az illóolaj vagy a flavonoid. Csak a virág ehető, a fa kérge mérgező. Népies

Ezt issza Gyuri bácsi, ha köhög, vagy ha a torka fáj!

cats

Tüdőfűlevél teakeverék (A torok barátja) Ugye ismerik az érzést: reggel arra ébredünk, hogy kapar, reszel a torkunk, fáj a nyelés, a beszéd:  ez mindig a kezdődő influenza jele. A két-három napig tartó torokfájás aztán elmúlik, mikor elkezd folyni az orrunk, lázasak leszünk, fáj minden tagunk. És akkor már köhögünk is, eleinte csak kicsit, aztán egyre jobban és egyre gyakrabban. Sokszor előfordul, hogy a köhögés nem is múlik el a nátha többi tünetével együtt, hanem makacsul megmarad, szárazzá és kínzóvá válik. Ilyenkor komoly segítség a Gyuri

A tavasz csodavirága, nemcsak finom, de egészséges is!

bodzavirag

A fehérlő bodzavirág manapság igencsak keresett lett, mivel gyógyhatásáról is ismert. Orvosságok készítésére is használják, de az élelmiszer-, illetve szépségipar is alkalmazza. Ez utóbbi például kellemes, tavaszt idéző parfümöt készít a virágokból. A bodzafa igen elterjedt növény, lombkoronája nem túl nagy, májustól júniusig virágzik. A kérgének és a levelének nincs kellemes illata, így aki nem ismeri a bodzafát, az azt gondolhatja, hogy nem érdemes vele foglalkozni, még árnyéktartónak sem megfelelő. Azonban, ha az orrába jutnak a virágok illatanyagai, rögtön megváltozik

Tisztítsd meg érrendszeredet ezekkel az ételekkel és gyógynövényekkel

csalan2

Ma hazánkban egyre többen küzdenek szív- és érrendszeri problémákkal. Köszönhető ez a felgyorsult életünknek, az egészségtelen táplálkozásnak, a dohányzásnak és a mozgásszegény életmódnak. Az érrendszer megbetegedésének az az oka, hogy az artériák falán úgynevezett plakkok képződnek, emiatt a vérerek pedig jelentősen leszűkülnek. Ez vezethet érszűkülethez, de súlyosabb esetben szélütést vagy akár halált is okozhat. Mitől szűkülhetnek be az erek? A dohányzásnak kifejezetten érszűkítő hatása van, de felelőssé tehető a magas vérnyomás, az elhízás és a magas koleszterinszint is. Helyes táplálkozással

A halhatatlanság gyógynövénye: orvosi zsálya

SalviaofficinalisTricolor

Az orvosi zsálya az ajakos virágúak családjába tartozik. Fűszernövényként és gyógynövényként is egyaránt számon tartják. Elsősorban a mediterrán tájakon, a Földközi-tenger partvidékén őshonos. Ez a növény rendkívüli módon szereti a fényt, a meleget, és a szárazságot is jó tűri. A növényben találhatók illóolajok, keserűanyagok, glikozidok, növényi savak, ösztrogénhatású anyagok, csersav és még nyomelemek is. A zsálya jellegzetes illattal és kesernyés ízvilággal rendelkezik. A növényt már az ókorban is ismerték, a rómaiak és a görögök is főként húsfélék tartósítására használták. Az

Nagyanyáink csodás módszerei betegségek ellen (VIDEÓ)

ha-nem-hasznal

Nagyanyáink még csak a természetes gyógymódokat alkalmazták, ma már viszont inkább csak azok ismerik ezeket a népi praktikákat, akik tudatosan utánajárnak a témának.  Ők viszont szerencsére egyre többen vannak. A nátha, a torokfájás, az influenza éppen szezonját éli. A bölcsiben alig van pár gyerek, aki meg ott van még, az is köhög, folyik az orra, és karikásak a szemei. A rutinból felírt különféle orvosságok helyett a gyerekek és felnőttek egyaránt próbálkozhatnak a természetes szerekkel, hogy elejét vegyük a betegség kiforrásának.

A medvehagyma gyógyhatásai és medvehagymás kalács

a-medvehagyma-gyogyhatasai-es-medvehagymas-kalacs

A medvehagyma a medvék és a vaddisznók egyik kedvenc csemegéjének számít. Ennek a növénynek mind az íze, mind az illata a fokhagymára emlékeztet. A növénynek már márciustól fogyasztható a levele, a szára pedig akár az 50 centiméteres magasságot is elérheti. A növény leginkább Közép- és Nyugat-Európában található meg, hazánkban pedig elsősorban a Dunántúlon elterjedt. Népies elnevezései: sási hagyma, kígyóhagyma, vadfokhagyma, selyemi hagyma és poroszhagyma. A gyógynövény nagyon sokféle betegséget képes orvosolni. A medvehagyma igen gazdag illóolajokban, vasban, C-vitaminban, és megtalálható

Tea női betegségekre – Pásztortáska

img_1630_1

A gyógyászatban a növény virágos hajtásait használják, amik áprilistól júniusig, illetve másodvirágzáskor, szeptemberben gyüjthetők. Vérzéscsillapító hatású. Elállítja a méh- és a tápcsatorna vérzéseit. A XVI-XVII. századi füveskönyvek úgy említik, mint a vérző sebekre és orrvérzésre használt egyik leghatásosabb gyógynövény, amit ecetbe áztatva lázas betegek ütőerére is helyeztek. Tavaszi friss leveleit salátákba, főzelékekbe is tehetjük. Alkalmazása terhesség alatt nem ajánlott! Gyakori, közönséges gyomnövény, melynek föld feletti részét kell gyűjteni. Sokáig nem értékelték és elvetették, viszont az első világháború alatt, amikor nem

Minden reggel, 12 hónapig kurkumás meleg vizet ivott! Nem fogod elhinni, hogy milyen változáson esett át!

kurkuma600

Köztudott, hogy a kurkuma napjaink egyik legnépszerűbb fűszere, és nemcsak az íze miatt. Tele van ugyanis jótékony hatóanyagokkal, erős antioxidánsokkal, gyulladáscsökkentő és öregedésgátló összetevőkkel. A legfontosabb elem a kurkumin, amelynek csodás hatásairól eddig mintegy 7 ezer tudományos munka látott napvilágot. Ezért ajánlott a kurkumás meleg víz fogyasztása, amelyet egy bristoli nő is kipróbált, aki 12 hónapon keresztül folytatta a kúrát. Azóta a nő szervezetének pH-értéke teljesen egyensúlyba került, hiszen a savasodásnak indult testét megfelelően lúgosította. Az emésztése is helyreállt, megszabadult

A bogáncsgyökér enyhíti az ízületi fájdalmakat és a megemelkedett vércukorszintet is csökkenti!

bogancsgyoker-600x432

A bogáncsgyökér egy remek természetes gyógyszer, erős méregtelenítő hatással rendelkezik, serkenti a máj és az epe működését, és védelmet nyújt a dohányzás és az alkohol káros hatóanyagaival szemben. A májunkra remek gyógyír a bogáncs gyökere, hiszen olyan természetes anyagokat tartalmaz, amelyek kivédik a környezetből beáramló káros molekulákat, amelyeket rendszerint a májnak a feladata, hogy kiszűrjön. Ezen segítség nélkül a szervezet legnagyobb mirigye, a máj, az évek során komolyan is megbetegedhet. A fitoterapeuták is nagyra tartják a bogáncsgyökeret, hiszen van benne

Ezzel a módszerrel könnyen elkerülhetjük a csontritkulást. Nagyanyáink még tudták a titkot!

hatfajas-586x357

Nagyanyáink a legkarakteresebb ízű fűszereket használták régen, és egészen pontosan tudták, hogy mibe melyik fajtát kell keverni annak érdekében, hogy elvarázsolják a vendégeket. Azonban azt is nagyon jól tudták, hogy melyik fűszer milyen betegségre gyógyír. Tanuljunk tőlük, ismerjük meg a régi fűszerek áldásos hatását. A babérlevél a csontritkulás legjobb ellenszere, ezért érdemes kihasználni ezt az egyedülálló tulajdonságát. Ha valaki ízületi problémákkal küzd semmiképp ne hagyja ki étrendjéből a babérlevelet. A babérlevél főzet csodákat tesz a sajgó ízületekkel, és a megkopott

Ez történik, ha a homlokunkra babérlevelet teszünk! Elképesztő!

baberlevel-homlokon-600x384

A babérlevél a gasztronómia elengedhetetlen fűszernövénye, hiszen ha bizonyos ételekből hiányzik, akkor teljesen élvezhetetlen az eledel, bármilyen odaadással és gondoskodással is készítették. Az különleges aromája mellett a babérlevél még az egészségünket is védi, így még plusz egy érv, hogy mindig legyen kéznél a konyhában. Például, ha egy felmelegített levelet a homlokunkra teszünk, elmúlik a fejfájás, a migrén, de még a lázat csillapítja. A babérlevél ezenkívül remek orvosság a hörghurut, a gégehurut kezelésére is. A babérlevéllel a megfázást is megelőzhetjük, kezelhetjük.

« Régebbi cikkek Újabb cikkek »