Burgonyalé: Lúgosítja a szervezetet, semlegesíti a gyomorsavat és nagyszerű az ízületi gyulladás kezelésében!







Hirdetés betöltése…

Még az első világháború idején terjedt el az a szóbeszéd, amikor egy csapat legyengült és kiéhezett német katona úgy menekült meg a halál torkából, hogy az egyik elhagyott pincében nyers krumplit találtak és azzal csillapították éhségüket.

burgonyaleA súlyos emésztési gondokkal küzdő bakák végül csodával határos módon teljesen felépültek. A háború befejeztével, egy orvos, J.F. Magerl, a hasonló betegségben küzdő pácienseit burgyonalével kezelte, és a 10 napos kúra után, a betegek tünetei enyhültek, és többségük egészségesen hagyhatta el a kórházat.

Azóta bebizonyosodott, hogy a burgonyában számos egészségvédő hatóanyag van, amelyeknek köszönhetően kezelhetővé vált a gyomorhurut, a vastagbélhurut, a gyomor- és bélfekély. Ezen rendellenességek gyógyítása érdekében naponta 3 alkalommal kell egy fél pohár burgonyalevet meginni, egy hónapon keresztül. A legjobb, ha a lila burgonya levét alkalmazzuk, amelyet sárgarépalével is kombinálhatunk, de a kezelés kiegészítéseként kortyolhatunk még csalán, vagy zsálya teát is.

A krumpliban számos mennyiségű béta karotin található, de még A-, C-, B1-, B2-, B6- vitaminok, valamint folsav is van benne. Egy közepes méretű burgonyában annyi C-, valamint a B6-vitamin van, amely a napi szükségletünk felét fedezi, a B3-vitaminból és vasból pedig a napi szükséges mennyiség 18 százalékát. Emellett még a burgonyából káliumhoz, kalciumhoz, mangánhoz, foszforhoz, kénhez, rézhez, rostokhoz és fehérjékhez is hozzájuthatunk.

A burgonya remek lúgosító hatással rendelkezik, a nyers lé nagyszerűen semlegesíti az erős gyomorsavat is, ezáltal megnyugtatja a rakoncátlankodó és fájó gyomrot, éscsökkenti az emésztőrendszerben fellépő gyulladásokat. Ezen panaszok megszüntetése érdekében, naponta 3 alkalommal, főétkezések előtt egy félórával igyunk meg 3 evőkanál friss levet.

A sok ásványi anyagnak, és vitaminnak köszönhetően a burgonyalé nem csak az emésztőrendszer gyulladásait szünteti meg, hanem például az ízületekben kialakuló betegségeket is, így azok is fogyaszthatják a nedűt, akik reumában, ízületi gyulladásokban szenvednek. A burgonyalé csodásan semlegesíti a húgysav miatt az ízületekben kialakuló kristályokat, amelyek a gyulladásért felelősek. Ennek elkerülése érdekében, ébredés után és reggelizés előtt kell meginni egy fel pohárral a gumó levéből.

A kálium tartalmának köszönhetően a szív- és érrendszeri betegségek ellen is véd, és serkenti a bélrendszer egyensúlyát fenntartó jótékony baktériumok szaporodását is. Ugyanakkor méregtelenít: étkezések előtt két kanál levet érdemes meginni, amelyet mézzel, sárgarépalével még finomabbá tehetünk.

forrás: filantropikum.com

Íme egy egyszerű gyógyír hát- és ízületi fájdalmakra – A hatékonysága meg fog lepni!
10 dolog, ami rákot okozhat. Te is használod őket minden nap!



Hirdetés
Hirdetés betöltése...
Hirdetés

Turmixgépbe tette a megmaradt hasábburgonyát, m... Kár kidobni olyan ételeket, élelmiszereket, amelyeket könnyedén újra lehet hasznosítani. Itt van például a fagyasztott hasábburgonya, amelyből ha egy jó adagnyi megmaradt ebéd után, és senkinek sincs kedve megenni, ne hajítsuk ki a kukába, hanem dolgozzuk fel újra, és főzzünk be...
Sugárfertőzés esetén: Miso! Jó pár évvel ezelőtt Dr. Shinichiro Akizuki (Nagasaki, Saint Francis kórház) készített egy tanulmányt miszerint a miso segít a sugárfertőzött betegeken, mivel eltávolítja a radioaktív anyagokat az emberi testből, valamint kordában tartja a gyulladást a szervezetben, amit a radioak...
Rák, koleszterin, fogfájás, ízületi gyulladá... A jóízű, finom illatú fűszernövény régóta ismert, gyakran használt konyhafűszer. Tudományosan bizonyított egészségre gyakorolt kedvező hatásai is figyelmet érdemlőek, és meglepően hosszú a sor. Vizsgálatokkal igazolták például, hogy hozzájárulhat a szervezet szénhidr...
Pusztuló porcok – a reumás ízületi gyull... Duzzadt, deformált, merev ízületek. Mozgásra jelentkező fájdalom, jobb és rosszabb időszakok. Reumás ízületi gyulladás. A betegség a lakosság megközelítőleg 1 százalékát érinti. Nőknél mintegy 2-3-szor gyakoribb, mint férfiaknál. Noha bármely életkorban előfordulhat, még...
Otthoni gyógymódok a kéz ízületi gyulladása ... Az ízületi gyulladás leggyakrabban a kézfejekben fordul elő, és a csontozatot támasztó porcok funkciózavara okozza. Mivel a kezünket és az ujjainkat a legtöbb cselekvéshez használjuk, a kézfej ízületi gyulladása sok kényelmetlenséget okozhat. A bedagadt ujjak és ízületek, a me...
Otthoni ellenszer izom és csont fájdalomra Azoknak az embereknek, akik krónikus izom- vagy csontfájdalmaktól, valamint fáradtságtól szenvednek, az alábbi recept segíthet. Nem csak természetes módon segíthető a gyógyulás és enyhíthető a fájdalom, de mindez egyszerűen és nagyon olcsón elérhető bárki számára. A recept ...
Nem pihentetni, edzeni kell a fájós ízületeket... A tudomány mai állása szerint az ízületi bántalmak a gyógyíthatatlan betegségek közé tartoznak. Részben megelőzhető és a fájdalom enyhíthető, de jelenleg csak a panaszmentesség elérhető. A mozgás a leghatásosabb gyógymód a fájdalomra, persze ehhez a betegnek keményen át k...
Mostantól kötelező jelölés jelzi, hogy “... Szeptember elseje óta mind a csomagoltan, mind az ömlesztve árult étkezési burgonyáknál kötelező alkalmazni az új jelölési előírásokat. A jövőben többek között nem csak a fajtáról és a származási országról, hanem a jellemző főzési típusról is tájékozódhatnak a vás...

Facebook hozzászólás