Az éjszakai munka növeli a nőknél a rák kialakulásának kockázatát


Hirdetés

Az európai és észak-amerikai nőknél akár több mint negyven százalékkal is növelheti több rákfajta kialakulásának kockázatát a rendszeres éjszakai munka. A legnagyobb kockázatnak az éjszakánként dolgozó ápolónők vannak kitéve.

 

Mintegy négymillió nőt érintett a felmérés

A kínai Szecsuani Egyetem onkológusa és munkatársai munkájuk során észak-amerikai, európai, ázsiai és ausztrál nőket vizsgáltak, és hatvanegy korábbi tanulmányt elemeztek. mintegy összesen négymillió nő és csaknem száztizenötezer rákos eset adatait értékelték. Kutatásaik eredményét a Cancer Epidemiology, Biomarkers and Prevention című amerikai szaklapban hozták nyilvánosságra.

A bőrrák kockázata akár negyven százalékkal is megnőhet

Az éveken át rendszeresen végzett éjszakai munka a tanulmány szerint akár húsz százalékkal növeli a rák kialakulásának kockázatát, ám bizonyos rákfajták esetében ez a rizikó jóval nagyobb. A bőrrák esélye több mint negyven százalékkal, a mellrák esélye harminckét százalékkal növekszik. A gyomorrák kialakulásának esélye pedig akár tizennyolc százalékkal nagyobb lehet az éjszakai műszakokban dolgozó nőknél, mint a csak nappal dolgozóknál.

Fokozott veszélynek vannak kitéve az éjszakázó ápolók

A legnagyobb kockázatnak az éjszakánként dolgozó ápolónők vannak kitéve. A kutatás szerint akár hatvan százakkal nagyobb esélyük lehet arra, hogy mellrákban betegedjenek meg. A gyomorrák rizikója harmincöt, a tüdőráké majdnem harminc százalékkal nagyobb esetükben.

A szakértők ugyanakkor kiemelték azt is, hogy az ápolónők egészségügyi ismereteiknek köszönhetően gyakrabban vizsgáltatják meg magukat, ezáltal vélhetően gyakrabban diagnosztizálják náluk a súlyos betegségeket. A súlyosabb veszélyeztetettség hátterében az is állhat, hogy az éjszakai műszakok a kórházakban gyakran intenzívebbek, mint a nappali műszak.

A nemi hormonok szintje is befolyásolja a megbetegedések kockázatát

A kutatás rávilágított arra is, hogy az ázsiai és az ausztrál nőket nem érinti a rizikó megnövekedése olyan mértékben, mint európai vagy amerikai társaikat. A szakértőket ez a felfedezés alaposan meglepte. A lehetséges magyarázatot abban látják, hogy az európai és észak-amerikai nőknél magasabb a nemi hormonok szintje, amely összefüggésben áll olyan hormonális tényezőktől függő rákfajtákkal, mint amilyen a mellrák.

A tudósok szerint az eredmények arra utalnak, hogy szükséges lenne  a jövőben az éjszaka dolgozó nők egészségének fokozottabb védelmére. Többek között biztosítani kell számukra a rendszeres orvosi vizsgálatokat.

MTI

Hirdetés
Hirdetés betöltése...