Alvászavarok


Hirdetés

Igen sok embert érintenek az alvászavarok élete valamelyik szakaszában vagy folyamatosan. Van, aki elaludni nem tud, akad, aki éjszaka többször felébred és nem tud visszaaludni, és van olyan is, aki úgy érzi, hogy egész éjszaka csak nyugtalanul forgolódott és szinte nem aludt semmit. Előfordul, hogy az illető alszik ugyan, reggelre mégis úgy érzi, hogy keveset pihent, szinte fáradtabb, mint amikor lefeküdt. Akármelyik esetről van is szó, a “megoldás” nem az altató, mert az soha nem szünteti meg az álmatlanság okát, csupán a tünetet kezeli. Az évek múlásával a megszokott gyógyszer szinte teljesen hatástalanná válik, és függőséget okoz.

Idővel az altatót szedő ember eljut odáig, hogy már a nagyobb mennyiségű vagy erősebb szerek sem segítenek. Úgy érzi, hogy nem is tud altató nélkül élni, gyakran depresszió és hallucináció lép fel. Mindemellett a legtöbb gyógyszer előbb-utóbb máj- vagy vesekárosodást okoz. Ráadásul a gyógyszeres alvás soha nem felel meg az alvás normális élettani ritmusának.

Az álmatlanság kiküszöbölése többnyire csak komplex módon, étrendünk és életmódunk megváltoztatásával lehetséges. Ugyanakkor kétségtelen, hogy a legértékesebb segítséget e tekintetben a gyógynövények nyújtják. Azzal az előnnyel, hogy a fitoterápiának soha nincs olyan veszélyes mellékhatása, mint a szintetikus altatóknak.

A hagyományos kínai orvoslás módszereivel gyógyítók állapotfelmérésénél általában vizsgálják, alvászavar esetén pedig különös súllyal veszik figyelembe az éjszakai első felébredés időpontját. Az orvos vagy természetgyógyász az éjjel 11 és 1 óra közötti felébredésnél az epe, az 1-3 óra közöttinél a máj, a 3-5 óra közöttinél pedig a tüdő működési zavarára gyanakszik.

Életmód

Alvásproblémák gyakran azért lépnek fel, mert az illetőnek megváltozott a megszokott életritmusa. Hogy ezt helyrebillentse, gyakran elegendő az, ha egy éjszakát ébren marad, majd a következő napot a megszokott módon tölti el. Az alvásmegvonás módszerét pszichológusok és pszichiáterek ugyancsak ajánlják, illetve alkalmazzák.

Az életmód megváltoztatása, a rendszeres mozgás, lehetőleg az úszás feltétlenül ajánlott. Hatásos, ha mindennap legalább 20 percet mozgunk úgy, hogy a pulzusszámunk közben 50-70%-kal nőjön. Reggel és este zuhanyozzunk- előbb meleg, majd egyre hűvösebb vízzel, és a tusolást hideg vízzel fejezzük be.

Jót tesz, ha lefekvés előtt sétálunk legalább fél órát. A sétát kössük össze légzőgyakorlatokkal.

Tanuljunk meg és használjunk mindennap valamilyen lazítási (relaxációs) módszert. Lazítás közben engedjük el negatív gondolatainkat, és a pozitívakra koncentráljunk. Az elalvás előtti relaxálás különösen jó hatású. Az elalvás előtti időt kellemesebbé tehetjük meditációval vagy egy jó könyv olvasásával, nyugtató hatású zene hallgatásával. Ha elsősorban az elalvással van gond, segíthet az önhipnózis is: hunyjuk be a szemünket, próbáljuk kikapcsolni érzékszerveinket, engedjük el a munkahelyi és otthoni gondokat, mindennapi problémákat.

Ha az álmatlanság semmilyen módszerrel sem szűnik meg, elképzelhető, hogy az ágyunk rossz helyen van: földsugárzás, vízér, elektromos vagy mágneses háttérsugárzás zavar bennünket elsősorban. Ha ez nem oldható meg, kérjük radiesztéta segítségét, és alkalmazzuk a sugárzás elleni védelem valamilyen formáját.

Szerző: Kürti Gábor

Felhasznált irodalom: Gyógyulás otthon 2

Hirdetés
Hirdetés betöltése...