A ránctalanító csokoládé már valóság ( 20 évet fiatalodik, aki ezt a csokit eszi! )


Hirdetés

A kutatók szerint azok, akik naponta legalább 7,5 grammot esznek az általuk feltalált édességből, 20 évet fiatalodnak.

Bár első hallásra túl szépnek tűnik ahhoz, hogy igaz legyen, a Cambridge Egyetem kutatócsoportja váltig állítja: létrehozták azt a csokoládét, ami nem csak finom, de ráadásul még ránctalanít is. Méghozzá nem is akárhogy! Dr. Ivan Petyaev a Lycotec biotechnikai cég alapítója, és a Cambridge Egyetem egykori kutatója szerint már napi 7,5 gramm elég a csokiból ahhoz, hogy fogyasztója 20 évvel fiatalabbnak tűnjön.

A szakember elmondta azt is, a találmány hatékonyságát a magas antioxidáns tartalmának köszönheti. Az ajánlott napi mennyiségben – 7,5 grammban – annyi astaxantin nevű antioxidáns található, mint egy szép nagy alaszkai lazacfilében, vagy épp 100 gramm keserű csokoládéban.

És, hogy mire jó az astaxantin? Nos, a kutatási eredmények szerint egyrészt felgyorsítja a vérszállítást a bőrszövetek irányába, másrészt, megszünteti a szervezetben található gyulladásokat. “A klinikai tesztek alatt kiderült, hogy a gyulladások megszűnésével egyidőben, javulás kezdődik a bőr szöveteiben is. A tesztekhez 50-es, 60-as éveikben járó önkénteseket kértünk fel, és azt tapasztaltuk, már mindössze négy hét is elég volt ahhoz, hogy jelentős változást érjünk el a külsejükben: kivétel nélkül mindannyian 20-30 évet fiataladtak.”

Nem érzik magukat meggyőzve? Ne aggódjanak, nincsenek egyedül. Naveed Satter, a Glasgow Egyetem anyagcserével foglalkozó tudományainak professzora például arra szólította fel cambridge-i kollégáit, hogy rukkoljanak elő a mostaninál sokkal nagyobb, több ezres önkéntes részvételével végzett teszttel, hogy az eredményeik valóban megbízhatóak legyenek.

Hozzátette, nem tartja kizártnak, hogy a csokoládé bizonyos alkotóelemei – így az antioxidánsok is – jó hatással lehetnek az öregedési folyamatra, de figyelmeztetett, a túlzásba vitt csokoládéfogyasztás növeli az elhízás veszélyét.

Hirdetés
Hirdetés betöltése...