A mitesszerek otthoni kezelése (Szerző: Dr. Tihanyi László )


Hirdetés

A mitesszerek a bőr faggyú és olaj által eltömődött pórusai. Az olajak oxidálódása miatt változnak feketévé.

1, Sütőpor

mitesszerKeverjen el egy teáskanál sütőport két teáskanál tisztított vízzel, masszírozza az érintett felületbe, majd öblítse le. Eltávolítja a sérült, elhalt hámsejteket, és a felhalmozódott koszt és olajakat is.

A mitesszerek főleg kamaszkorban jellemzőek, és bár nem utalnak betegségre, nem szívesen viseljük őket magunkon. Eltávolításuk nehéz és kozmetikumokat használva igen drága, ám szerencsére sokféle otthon megtalálható, olcsó megoldás is létezik kezelésükre.

2, Citromlé

Pattanásokra, mitesszerekre egyaránt hatékony. Kétféle módon is használható. Egyrészt 4 csepp citromlé 1 evőkanál cukorral keverve és az érintett területbe masszírozva elősegíti a mitesszer eltávolítását. Másrészt a citromlé joghurttal, mézzel, és sóval keverve megelőzi a mitesszerek kialakulását és remek hidratálókrém.

3, Sós víz

A sós víz eltávolítja a bőr felesleges olajait, rendszeresen alkalmazva a mitesszerek száma jelentősen csökken.

4, Fogkrém

Ha fogkefével fogkrémet dörzsöl a pattanásos felületre, két legyet üt egy csapásra. Egyrészt a fogkrém eltávolítja a bőr felesleges olajait. Másrészt a fogkefe radírozza a bőrt, így fellazítva eltávolítja a mitesszereket.

5, Méz 

A méz hidratálja, feszesíti a bőrt, és maszkként használva eltávolítja a mitesszereket. Keverje össze fahéjjal és hagyja a bőrén pár óráig, vagy akár egész éjszakára.

6, Nyers tojás 

Verjen fel 1-2 tojásfehérjét 1 evőkanál mézzel és hagyja a bőrén fél órán át. Nem csak a mitesszereket távolítja el, de bőre sugárzó és egészséges lesz.

Megfigyelték, hogy bizonyos olajok és zsírok komedogén tulajdonsággal rendelkeznek (a mitesszer nem más, mint fekete fejű komedó), ezeket kerülni kell. Ilyen pl. a napraforgó olaj, a kakaóvaj, az argánolaj, a kukorica csíra olaj és a dió olaja is. Nem komedogén az olíva olja, a szőlőmag olaj, a halolaj és a kókusz zsír.

szerző: Dr. Tihanyi László, forrás: drtihanyi.com

Hirdetés
Hirdetés betöltése...