Hirdetés betöltése...

A koleszterin és a stroke kapcsolata


Hirdetés

A WHO adatai szerint évente a világon kb. 5-6 millió ember hal meg stroke-ban. Ezzel a halálozási statisztikában a stabil harmadik helyet foglalja el ez a betegség.

Az agyi érbetegségek döntő többsége az agyi erek arterioszklerózisával áll kapcsolatban, ezért belátható, hogy a szívkoszorúerek elmeszesedése és az agyi erek elmeszesedése ugyan arra az okra vezethető vissza, tehát a megelőzésüknek is azonos elveken kellene alapulnia.

Mivel a szívinfarktusok egyik legfőbb okaként azemelkedett koleszterin szintet jelölték meg, kézenfekvőnek látszott, hogy az agyi stroke-ok vonatkozásában is a koleszterinnek meghatározó szerepe van.

A valóság azonban mást mutatott.

Minden vizsgálatok „ősöregapjából” a Framingham Study-ból az derült ki, hogy semmilyen összefüggés nem igazolódott a stroke és a koleszterin szint közt.

A Prostectiv Studies Collaboration 45 vizsgálat meta analízisét végezte el és 16 évig nyúlt vissza, 450 ezer ember adatait nézte át, melyből 14 ezer stroke okozta haláleset fordult elő. Azonban itt sem találtak összefüggést a koleszterin és a stroke okozta halálozás kockázata között.

//drtihanyi.hu/uploads/chol.jpg

Az MRFIT vizsgálatban 350 ezer megfigyelt személy adatait dolgozták fel, és az találták, hogy a koleszterin emelkedése némileg növelte a stroke gyakoriságát, de ugyanakkor az alacsonyabb koleszterinű csoportban a vérzéses stroke gyakoriság nőtt meg, így a vizsgálat összeredménye nulla volt.

A Honolulu Heart Program-ban a vérzéses stroke-ok kockázata jelentősen megemelkedett akkor, amikor az összkoleszterin szint 5 mmol/l alá csökkent.

A Copenhagen City Heart Study-ban csak 8mmol/l feletti koleszterin értéknél sikerül kimutatni, hogy astroke gyakorisága megnövekszik, az alatt nem.

Ezekből a tanulmányokból leginkább az szűrhető le, hogy az alacsony koleszterin is káros (5 mmol/l alatt), mert ekkor megemelkedik a vérzéses stroke gyakorisága és a magas koleszterin szint is káros, mert ekkor megemelkedik az ischémiás stroke-ok gyakorisága.

Egyszóval a stroke kialakulásának a fő tengelyét nem a koleszterin képezi.

Valószínűleg sokkal fontosabb szerepet játszik a betegség kialakulásában a dohányzás, a magas vérnyomás, a cukorbetegség, a kevés mozgás, a hasra lokalizálódó elhízás. Ezért, ha valaki el akarja kerülni a stroke-ot, ne a tabletták közt keresgéljen elsősorban, hanem naponta negyven percet mozogjon, vigyázzon arra, hogy, ha férfi, a derékbősége ne haladja meg a 102 cm-t, míg nőknél ne haladja meg a 88 cm-t. Ne dohányozzon, ne fogyasszon alkoholt, kávét és egyéb koffeines italokat, egyen sok zöldséget, könnyű halhúst (nem a zsíros halakra, és a rántott halra gondolok tartármártással), igyon meg naponta legalább két liter tiszta, finom vizet.

Sokat segíthet az olyan étrend-kiegészítő, mint pl. a Super Greens, amiben 49 zöldség mikronizált őrleményét keverjük el egy liter tiszta vízzel és ezt iszogatva, „két legyet ütünk egy csapásra”.

Sokan nem szeretik nálunk a halat, nekik kiváló omeg 3 zsírsav készítmények állnak a rendelkezésükre, amiből napi két kapszulával elfogyasztva bevihetik a szervezetükbe azokat az értékes zsírsavakat, amit csak napi 30-40 dkg tengeri hal fogyasztásával tehetnének meg.

Ne feledjék, sok okú betegségről lévén szó, nem elégséges csak egy tényezőre odafigyelni, hanem mindre egyformán ügyelni kell!

forrás: drtihanyi.com

Hirdetés
Hirdetés betöltése..