A hormonérzékeny rákok (mell-, prosztata- és vastagbélrák) természetes gyógymódjai


Hirdetés
Dr Christine Horner a mellrák kutatására és gyógyítására tette fel az életét.
A mellrák egy hormonérzékeny rák, akárcsak a prosztata és a vastagbélrák. Kialakulásuk okai, gyógyításuk, így megelőzésük módja is hasonló. Mint a doktornő mondja, amit a mellrákra igaznak talált és tanít, igaz a prosztata és a vastagbélrákra is.
Munkája során több száz olyan orvosi kutatásra bukkant, melyek egyszerű és “olcsó” életvitelbeli forrásokban nyújtanak lehetőséget ezen rákok elkerülésére vagy akár gyógyítására, és a kemoterápia hatásának optimalizálására.   Sok barátomnak ígértem már, és végre sikerült rá időt szakítanom, hogy ezeket az életmódbeli trükköket pontokba szedve itt felsoroljam. Igaz még mindig nem teljes, legalább a feléig eljutottam. A doktornő a tanításaiban minden pont biokémiai folyamatait is részletesen elmagyarázza. Vannak köztük olyanok, amiket már sikerült lefordítanom, és itt más cikkekben közzétennem. Az egyszerűség kedvéért most a tiszta praktikáknál maradok magyarázatok nélkül.
Hogy olcsó, idézőjelbe tettem, mert vannak köztük, amik elsőre nem tűnnek olcsónak. Ám ha már baj van, a baj kezelése és annak helyreállítása illetve a helyreállításra tett kísérletek vitathatatalnul többe kerülnek, mint ezek betartása.
Vidámságra és egészségre fel!
1. Organikus zöldségek és gyümölcsök napi fogyasztása –különösen keresztes virágú zöldségek legyenek közte min. heti háromszor
2. Teljeskiőrlésű gabonák napi fogyasztása -azok a nők, akik ezt teszik, 54%-kal csökkentik a hormon érzékeny rákok kialakulásának esélyét! Ez a napi széklettel van kapcsolatban, ami elengedhetetlen a test egsézséges működéséhez, mert a bélből a kiürítésre váró vegyületek visszaszívódnak és újra bekerülnek a vérkeringésbe.
3. Keruld a karos zsirokat, olajokat -omega6 is idetartozik. nagyon keves eleg belole, es konnyu hozzajutni. Nagyobb mennyisegben talalhato a mogyorokremben, eloreelkeszitett salata ontetetkbne, kukoricaolajban, szolomagolajban, szezamolajban, bogancsolajban es szojaolajban. Insulin-like growth factor (IGF-1), az egyik legerosebb mellrak es hormon erzekenyrak kelto anyag a nem organikus teljes zsirtartalmu tejtermekekben megtalalhato. Omega3 a legegeszsegesebb zsir -ez megtalalhato a lenmagolajban es a repceolajban is. Omega 9 az olivaolajban van. Sajnos a halak el vannak szennyezve, ha organikusat kapsz, abban jo az Omega3.
4. Lenmag – 2-3evokanal daralt lenmagot egyel minden nap, Omega3 és magas lignan tartalmú, amik hatékonyan veszik fel a harcot az egyik legdrasztikusabb hormon érzékeny rákkeltő anyaggal, az inzulinszerű növekedési hormonal. (IGF-1)
5. Organikus termelésű teljes szója alapú ételek rendszeres fogyasztása (szója szósz pl. vagy az erjesztett nattó)
6. GOMBÁK – Bizonyos gombák, leginkább az ásziai maitake gomba (Grifola frondosa), de az ázsiai reishi gomba is (Ganoderma lucidum) nagyon hatékonyan csökkenti a rosszindulatú hormonérzékeny daganatok méretét és erősíti az immunrendszert. Kutatások azt találták, hogy a tüdő és a máj árkoknál is hasonlóan pozitív volt a betegek reakciója. Szerencsére egy a hormon érzékeny rákok elleni harc szemponjátból kérdéses enzim megtalálható a fehér és a barna fejű csiperkékben is.
7 Napi zöldteafogyasztás -lehetőleg organikus, sajnos a nem organikus fajtákban előfordulhat DDT. A zöldtea megakadályozza a mellrák kialakulását, a tumorok visszanövését, és a rák tüdőre való áttételét.
8 Naponta fogyasszunk 1/4 teáskanál enyhén főtt kurkuma port. A kurkuma fantasztikus hatásmechanizmusa, és hogy miért nevezik intelligens fűszernek az Immunerősítés Kurkumával című cikkben megtalálható.
9. Fokhagyma – legalább 1 gerezd fokagymát egyél töbsször egy héten. Szétnyomva hagyd levegőn 10 percig, és csak a főzés végén add az ételhez. Többek között 50-70%-kal csökkenti a karcinogének kialakulását a mell szöveteiben.
10. Tengeri algák jódtartalma a hormonrézékeny rákok növekedését és kialakulását csökkentik. Érdemes kivonatokat is enni, mint pl a spirulina.
11. Vitaminok – Közülük a B12, folsav, D vitamin és E vitamin képesek leghatékonyabban küzdeni a hormonérzékeny rákok ellen. Mivel a szintetikus vitaminokat nem tudjuk hasznosítani, érdemes ezeket természetes formájukban bejuttatni. A D vitamint mi magunk is el tudjuk állítani, ha elegendő napsütés éri a bőrünket. Az alkohol, a fogamzásgátló és a nonszteroidal gyulladásgátlók csökkentik a folsav szintet!!! Azok a nők, akik naponta minimum 1,5deci alkoholt isznak és alacsony a folsav szintjük, nagyon nagy eséllyel kapnak mell- vagy vastagbélrákot. A c vitamin és a Q10 segítik az E vitamin hatását. Természetes forrásokból kell pket beszerzni, ne szintetikus legyen, ha táplálékkiegészítő!!!
12. Szelén – rákban megbetegedett nőknél tipikusan alacsony szelén szintet mérnek. Szelént tartalmaz a fokhagyma, hagymák, zőld leveles zöldségek,  gomba, teljeskiörlésű gabonák és a brazil dió. Táplálékkiegészítőként túl lehet adagolni, ami hajhullást, ideg bántalmakat, fehér körmöket és emésztési panaszokat okozhat.
Hirdetés
Hirdetés betöltése...